Egyes klasszikus mesék átdolgozásának híre tölti be a magyar közbeszédet. A Meseország mindenkié kiadványban gyermekkorunkból jól ismert meseszereplőket új, eddig általuk sem ismert jellemzőkkel ruházták fel. Bizonyára főhőseink vannak leginkább meglepődve ezek láttán. Óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy kell-e változtatni azon, ami örök, azon, ami évszázadok óta öröklődött a magyar, de az európai, amerikai, afrikai vagy ázsiai családokban is édesapáról fiára, édesanyáról leányára vagy nagyszülőről unokára? A magyar népmesék és az azokból nagyban táplálkozó újkori meséink, történeteink eredeti formájukban is tartalmazzák az egyetemes igazságot; a jó, a szorgalmas elnyeri jutalmát, a gonosz, a csalfa méltó büntetését, a kicsiből lesz a hős, az árvából a vezér, az egyfejűből a megmentő. A hazaszeretet magától értetődik, és nem lehet akkora a nyomorúság, hogy ne jusson a szegény vándornak egy-két falat.
Felgyorsult, digitális világunkban az olvasott meséknek különösen fontos a jelentősége a gyermek és az azt olvasó szülő, nagyszülő közötti kötődés kialakításában és a kisgyermek érzelmi és szellemi fejlődésében. Mindemellett meséink komoly útravalót adnak a szereplőkkel szinte törvényszerűen azonosuló gyermekeinknek. Nem közömbös tehát, hogy milyen mesét olvasunk a kicsiknek, illetve hogy milyen mesekönyvet adunk a kisiskolások kezébe.
A többek között népmeséink gazdagsága által is oly egyedi magyar nyelv lehetőséget ad nekünk arra, hogy elkerüljünk bizonyos újkori csapdahelyzeteket. A magyar nyelv nem ismer ugyanis nemeket, csak ő van. Férfit és nőt is így szólítunk, ahogy a hölgyeim és uraim megszólítást továbbra is meg fogjuk őrizni, nem behódolva azoknak a hóbortoknak, hogy az sértő lenne arra a kisebbségre nézve, amelynek tagjai egyik nemhez tartozónak sem érzik magukat. Nem szeretnénk azt sem, hogy a nyelvi szabályok megcsúfolásával egyes személyekre többes szám harmadik személyben hivatkozzunk, mint Észak-Amerikában.
A személyazonosító okmányainkban sem kívánjuk a nő, férfi és x nemet feltüntetni, de nem szeretnénk oda sem eljutni, hogy mint Németországban nőkre, férfiakra és különbözőkre (Divers) kelljen az állásajánlatokat kiírni. Ahogy a mellékhelyiségekből is elég lesz a jövőben is háromféle, a női, a férfi és a kerekesszékkel is megközelíthető. Filmjeinkben, sorozatainkban sem kell, hogy erőltetett módon, mesterséges kvóták alapján jelenjenek meg újabb és újabb LMBTQ-szereplők, ezzel is azt sugallva a közvéleménynek, mintha kétségtelen társadalombeli arányuknál jóval többen lennének.