Öt pontban egy szerkesztőség nettó hazugságairól

A csoportos „felmondás” pontosan az Index.hu jövőbeni egzisztenciáját biztosító színjáték volt.

Fotó: Katona Vanda

1. Hazugság a függetlenségről

A szerkesztőség két évtizede a politikai, gazdasági meg úgy egyébként a mindenféle beleszólás elutasításáról szövegel. Újabban a senki által át nem léphető vörös vonalról mantráznak. A valóságban, mindezzel szöges ellentétben, húsz éven keresztül mindvégig a baloldali és liberális erők direkt pártpolitikai beleszólása érvényesült a szerkesztőségben. Választási időszakokban egyenesen kampánykiadványt csinált a lapból a „független” kollektíva. A szerkesztőség a baloldal és a liberálisok lakájcsapata.

A pannon szoclib pártok – igazi posztkommunista elszántsággal – a polgári, nemzeti, kereszténydemokrata politikai ellenfeleiket nem legyőzni, hanem a közéletből véglegesen kiiktatni, megsemmisíteni akarják. A szerkesztőség ennek a baloldal és a liberálisok által kezdeményezett agresszív pártpolitikai acsarkodásnak aktív résztvevője, fenntartója és őszinte, lelkes szekértolója. A szerkesztőség a pártpolitikai küzdelem harcos újbaloldali, liberális szereplője.

A szerkesztőség a napestig hangoztatott gazdasági-pénzügyi-üzleti függetlenség nagyobb dicsőségére, az anarchoszindikalista és újbaloldali-önigazgatósdi viselkedése ellenére a személyes egzisztenciális érdekeknek, a csillagászati fizetések havi zsebre tételének megfelelően a legutóbbi időkig minden gond nélkül szolgálta a legkülönfélébb oligarchikus érdekeket. A szerkesztőség kilóra megvásárolt emberek gyülekezete.

2. Hazugság az úgynevezett kritikus és minőségi újságírásról

A szerkesztőség a gonzo újságírás úttörője, harcos képviselője, atyamestere. A gonzo újságírásban per definitionem nem az a fontos, mi a valóság, nem az számít, hogy mi történik a világban. Ez egyenesen lényegtelen is. A gonzo újságíró az individualista, egyénieskedő és öntelt személyiségével kizárólag a valóságban megtörtént események hatására benne kialakuló érzésekről, szubjektív benyomásairól, a valóság végletesen szubjektív értelmezéséről ír. A gonzo újságírásban fogalmilag kizárt a valóság bemutatása, a valóságról szóló információk eljuttatása az olvasókhoz, a létező problémák, negatív jelenségek bemutatása, a tényekre alapozott kritika, a tájékozódás elősegítése.

A gonzo újságíró ugyanis éppen ezen a „maradi” megközelítésen akar túllépni. És minderre még rátesz a szerkesztőség agresszív, kizárólagosságra törekvő, intoleráns, az eltérő nézetek, értékek, gondolatok képviselőit, az eltérő ízlésűeket lenéző szellemisége. A szerkesztőség nem kritikus és minőségi újságírók társasága, hanem a politikai és ­ideológiai manipuláció deszantos-kultúrharcos egysége, ügyesen fogalmazó liberális, újbaloldali és szélsőbalos politikai aktivisták és fotelforradalmárok gyülekezete.

3. Hazugság a sajtószabadság sérelméről

A magyarországi sajtóviszonyokat a szerkesztőség létezésének több mint kétharmadában, 1999-től a 2010-es évek ­közepéig, másfél évtizeden keresztül a balliberális orgánumok monopóliuma, majd hegemóniája jellemezte. Semmi sokszínűség, semmi pluralizmus, semmi sokoldalúság.

Ennek a rendszernek volt részese és haszonélvezője a szerkesztőség. Ezalatt a több mint tizenöt év alatt, a sajtószabadság igazi sérelme idején mégsem hagyta el a szerkesztőség egyetlen tagjának a billentyűzetét egyetlen cikk, egyetlen publicisztika, egyetlen észrevétel, egyetlen félmondat sem a sajtószabadság valódi, létező hiánya miatt! Semmi tiltakozás, semmi felháborodás, semmi jajveszékelés nem hallatszott a szerkesztőségtől akkor, amikor Magyarországon sok minden volt, csak sajtószabadság nem.

A napjainkban a sajtószabadság sérelméről állandóan jajveszékelő szerkesztőség hosszú időn keresztül aktív fenntartója volt ennek a sajtószabadság-hiányos állapotnak. Az a helyzet ugyanis tökéletesen megfelelt a szerkesztőség újbaloldali és liberális politikai ízlésének, a polgári, nemzeti, konzervatív, kereszténydemokrata vélemények elhallgattatásának, a szerkesztőség üzleti érdekeinek, a piaci verseny hiányának. A szerkesztőség rengeteget beszél a sajtószabadságról, de kivételezett helyzetének fenntartása érdekében mindent megtett a sajtószabadság érvényesülése ellen.

Ráadásul a szerkesztőség a kezdetektől fogva fordítva ül a sajtószabadság eszményének a lován. A sajtószabadság ugyanis alapvető emberi, állampolgári jog, elsősorban rólunk és nem az újságírókról szól. A szerkesztőség ezt a jogot akarta folyamatosan kisajátítani magának, és a sajtószabadságra hivatkozva minden írott és íratlan szabály, jogi és erkölcsi norma, azaz a törvények és a morális szabályok felett álló helyzetbe akarta hozni az újságírókat.

4. Hazugság a kormányzati bedarálási szándékról

– Fúj, Shrek, ez te voltál? Szólhattál volna, mielőtt elereszted, nyitva volt a szám meg minden! – panaszkodott a Szamár, amikor a Királylány kiszabadításakor a kénes szagot árasztó hegyhez értek, és a szagot Shrek szellentésének gondolta. – Hidd el, Szamár, ha én csinálom, megdöglesz! – felelte ­Shrek. A Szamár-szerkesztőségnek és a velük együtt a kormányzati beavatkozást vizionálóknak: Shrek, az ogrehatalom nevében, illő tisztelettel.

A kormányzati bedarálási szándékról szóló hazugsággal szemben mindaz, ami történt, valójában egy sajátos nevelési-oktatási kísérlet, egy kései szocializációs próbálkozás kudarca volt. A libertariánus és hippi gondolkodású szerkesztőség figyelmének a felkeltésére tett sikertelen kísérlet arra vonatkozóan, hogy a személyes érdekeiken és a szubkulturális közösségük, a további mintegy száz netes újságíró szempontjain kívül mások, a munkájuk szempontjából releváns szereplők, az olvasók, a hirdetők, a munkahelyi vezetők érdekeit is képesek legyenek figyelembe vagy legalább számba venni.

5. Hazugság a csoportos felmondásban megtestesülő roppant bátorságról, amivel az újságírói hivatás becsületét és minőségét az egzisztencia elé helyezte a szerkesztőség

A csoportos „felmondás” pontosan az Index.hu jövőbeni egzisztenciáját biztosító színjáték volt, nem pedig az újságírói hivatás becsülete és minősége melletti bátor kiállás. A balliberális politikai megrendelés összekapcsolódott a mártíromság iránti olthatatlan vággyal, az ártó szándékkal és a továbblépésre biztató több mint vonzó anyagi lehetőségekkel. A csoportos lelépés sunyi politikai és üzleti manőverét aztán megsüvegelendő, morális cselekedetnek próbálják beállítani.