Ravaszdi érzékenység

Pataki Tamás legalább azt eldönthetné, hogy mi a baja velem. Puzsér Róbert válasza Pataki Tamás írására.

Fotó: Andras Eberling

Amikor Pataki Tamás a szándékosan és aprólékosan félreértett állásponttal vitatkozni próbál, mindjárt olyan hősökhöz szalad, akik egyáltalán nem részei az emlékezetpolitikai diskurzusnak, és háromszáz magyar közül kétszázkilencvenkilenc a nevüket sem ismeri – Vezér Ferenc, Egán Iván Pál és Gaál Tibor szobrai körül nincsenek tüntetések. Vezér Ferenc egy mártíromságot szenvedett pálos szerzetes; Egán Iván Pál egy tizenhét éves fiú, aki 1944-ben önkéntesként egy borzalmas háború rossz oldalán harcolva vesztette életét, s akit ezért nem neveznék hősnek, inkább áldozatnak; Gaál Tibor pedig egy sportoló, aki harcolt a második világháborúban, aztán a hatvanas években megyei sportvezető lett, majd a hatvanas évek végén megkapta a Kiváló Sportmunkáért emlékérmet, Pataki Tamás pedig fontosnak tartotta kiemelni ezt a kitüntetést mint a sikeresség ékes bizonyítékát. Bevallom, én nem látok semmi hősiességet az államszocialista rendszer kitüntetéseiben, de ennek nincs semmi jelentősége, hiszen én ugye magyargyűlölő vagyok, továbbá nem az épp uralkodó állampárt emlőin építgetem írói-publicistai karrieremet, mint teszi ezt Pataki Tamás. Jellemző továbbá, hogy a szerző hősei közt egyetlen közéleti szereplő és egyetlen politikus sincs, köztük ugyanis soha nem találna olyat, aki saját definíciójának megfelel: „A hőseink ugyanis nem mocskosak, sikertelenek, sem nem szégyenletes bűnökkel terheltek. Az ilyen embereket ugyanis nem nevezzük hősnek, az ilyen magyarokat senki sem tartja hősiesnek.”

A szemfüles félreértés mellett sokatmondó Pataki Tamás gúnyolódása: „Roppant érdekes, hogy pont a hivatásos árokbetemető, a törzsekké széthullt magyar társadalom örökös nagyfejedelem-jelöltje vetett papírra ilyen gondolatokat. Publicisztikája elején olyan mondatokat enged meg magának, amelyekkel maga is a sokat átkozott probléma részévé válik.”

Pataki Tamás legalább azt eldönthetné, hogy mi a baja velem. Vagy gúnyolódjon az árokbetemető pózán, az örökös nagyfejedelem-jelöltön, vagy pedig kérje számon, hogy miért válik maga is ennek a súlyos problémának a részévé! Pataki Tamás tényleg árkokat akar betemetni? Tényleg ezért fizetik a Magyar Nemzetnél? Tényleg problémának látja az árkokat, és tényleg annyira fájna neki, ha valóban ennek a problémának a részévé válnék, mint ahogy előadja azt? Ha a publicisztikám elejéről mondatokat idézne, és nem csak egyetlen mondatot, Pataki Tamás szélhámossága máris nyilvánvalóvá válna, hisz ez a szöveg épp az árkok betemetéséről szól – arról, hogy ne bántsuk már egymás hőseit, értsük meg a huszadik századot, és tiszteljük a másikat ért veszteséget és fájdalmat. Mert ez mind magyar fájdalom, mi pedig mindannyian magyarok vagyunk. Persze félre lehet érteni – és félre is kell, ha a nemzeti radikális törzs taktikai érdeke épp ezt követeli.