Most a magyar kormány kezében olyan lehetőség van, ami korábban nem sokszor adatott meg: tárgyalhat. Vagyis nem csupán a díszlet egyik eleme lehet, hanem olyan szereplő, amely adott esetben feltételeket is szabhat. Jóváhagyása fejében megkövetelhet akár bizonyos részleteket is. Ragaszkodhat például ahhoz, hogy a szegényebb országok is ugyanannyit kapjanak, mint a gazdagok; vagy ahhoz, hogy a pénzek szétosztásának mikéntjét ne elfogult politikai nézetek, ne a baloldal hőbörgő követelései határozzák meg. Kiállhat az igazságosság, mégpedig a saját maga igazságossága mellett, és szakmai szempontokat is hangoztathat. Elvárhatja, hogy a gazdaság fellendítéséért közösen felvett, így majd közösen is visszafizetendő összeget minden tagállam arra költse, amire kapta: saját gazdaságának és ezzel az unió szekerének előbbre lökésére. Persze a vita megkezdése előtt még bárki álláspontja logikusnak tűnhet, bármelyik nézetet lehet helyénvalónak nevezni, miközben az is megeshet, hogy a tárgyalás utóbb más irányt vesz, s az eltérő szorító érvek, szempontok különböző kompromisszumokat követelnek majd meg.
Annyi azonban már a kiindulópontnál világos, hogy a magyar kormánynak egy kiemelkedő jelentőségű kérdésben ezúttal csak a magyar állásponthoz, a magyar érdekekhez kell alkalmazkodnia. Nem kiszolgáltatott, a legfontosabb kérdésekről nem a kizárásával, szavának figyelmen kívül hagyásával döntenek majd. Hallathatja véleményét – és az akár súlyt is kaphat.
Trianon után száz esztendővel már ennek az egy mozzanatnak is különös jelentősége lehet.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!