Találkozunk a háború után, hatkor a Kehelyben!

– üzente Svejk az öreg árkász Vodickának, de a derék katonának könnyű volt a dolga: legalább tudta, hogy háború van. A legtöbb európai már nem tudja, mi a háború, noha gyanítja, a béke sem úgy fest, mint amit Ukrajnából lát a tévében. Békeidőben például a legritkább esetben lőnek rommá tarackkal egy óvodai csoportszobát. Az egész világot felbolygatták az elmúlt hetek az orosz–ukrán konfliktuson már messze túlmutató fejleményei, katonai mozgásai, lázas diplomáciai egyeztetései és fenyegetései, útnak indult menekültjei. Minél felkészültebb geopolitikai szakértőt kérdezünk meg, annál inkább belelendül, mint barista az olaszos kávécsodákba: létezik aszimmetrikus és hibrid háború, információs és kiberháború, meg még ki tudja, miféle.

Magyarországnak nem érdeke a háború, sem az ilyen, sem az olyan. Egy méternyit sem kerültünk távolabbra Moszkvától, mint amennyire akkor voltunk, amikor harminc éve Silov altábornagy, az utolsó szovjet katona elhagyta hazánkat.

Azóta Magyarországot – velünk pedig a Nyugatot – egy nálunk ugyan nagyobb, világpolitikai léptékben azonban jelentéktelen, rosszkor, rossz helyre került ütközőállam, Ukrajna választja el az oroszoktól. Egy viszonylag fiatal, identitásproblémákkal és történelmi sérelmekkel küszködő puffer.

Abban a sakkjátszmában, amelyet most az egész világ követ, Vlagyimir Putyin játszik világossal. Egy lépéssel mindig a Nyugat előtt jár. A Nyugatnak Borisz Jelcin volt a jó orosz vezető: aláírta, amit elébe tettek, a díszszemlén kapatosan dülöngélt, és lehetett Washingtonban azon röhögni, hogy a világ legnagyobb országának GDP-je a hollandéval egyenlő. Ennek Putyinnal vége szakadt. Az egykori mokány KGB-tiszt – akinek George W. Bush még a lelkét vélte látni a szemében – másfél évtized alatt felszívta magát, és erős országot teremtett. Nyolc éve, a Krímnél már éreztette, hogy ez csak a kezdet. Lehet, hogy a Donyec-medencébe nyíltan behatoló orosz csapatok most már tényleg túl közel jöttek a Nyugathoz, de úgy is lehet éppenséggel nézni a földgömböt, hogy a lengyelországi vagy romániai amerikai alakulatok vannak túl közel Moszkvához. (Washingtontól mindenesetre elég messze táboroztak le.) A Donbasz megszállása fontos lépés ugyan, de csak a gyalogé a sakktáblán, nem a királynőig rohanó bástyáé.