Talán emlékszünk rá, Európának azért nincs alkotmánya, mert 2005-ben a franciák és a hollandok nem kértek belőle. A két fontos, alapító tagállam akarata előtt Brüsszel is kénytelen volt meghajolni. (A hozzájuk képest kispályás íreket évekkel korábban addig csuklóztatták, amíg már betéve tudták a brüsszeli leckét, és másodjára megszavazták a nizzai szerződést.) A sorozatos válságokat a britek később elunták, és angolosan távoztak. Hány intő jelre van még szüksége Brüsszelnek? Az unióba most nyugat-balkáni országok várnak bebocsátást; ennek a térségnek a csatlakozása, stabilitását és a vajdasági magyarok érdekeit szem előtt tartva, nekünk is érdekünkben áll. De szervezetszociológiai közhely, hogy ahogy nő a létszám, úgy egyre nehezebb tényleges, nem pedig frázisokban kimerülő kohéziót teremteni.

Demokrácia? Jogállamiság? Mindenki a híve ezeknek, mi is. Csak éppen tökéletesen mást értünk rajta, mint mondjuk Luxemburg.

A jövő Európájának nem az európai nemzetek ellen jakobinusként küzdő Európai Parlamentre és nem lopakodó módon egyre több hatáskört magának vindikáló Európai Bizottságra van szüksége. Nem általánosságban kell „értékekről” beszélni, hanem ki kell mondani, kik vagyunk: Európát a zsidó–keresztény kultúrkör (nem a genderideológia és a fundamentalista jogvédők elszabadult hajóágyújává lett emberi jogok), valamint a nemzetállamok alkotják. Ez lenne a holnap győzelme.

Borítókép: Ursula von der Leyen (Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq)