A második világháborús győzelem napja hetvenhét év elteltével már emlékeztet a gyerekek kerületi serlegversenyére, amelyen minden egyes résztvevő elismerő oklevelet vihet haza. A náciktól egész Európa megszabadult, a történelmet a túlélők írják. Ám az érdemi kérdés ma már az lenne: mit mond számunkra az a nap – de már nem a tegnapról, hanem a holnapról. Arról, hogy milyenek vagyunk, milyenné akarunk lenni. Európa ebben nem áll ma fényesen.
Történelmileg persze érthető és jogos, de a mai világpolitikai helyzetben azért van benne csavar, hogy Moszkvában és Strasbourgban is egyszerre ünnepeltek tegnap. Nem Európa javára billenti a mérleg nyelvét, hogy Putyin elnök a Vörös téren elhangzott tirádájában – amelyet persze különböző előjellel meg lehet ítélni – világosabban meg tudta határozni Oroszország helyzetét és stratégiai feladatait, mint az Európai Parlamentben az Európai Bizottság elnöke az unióét. Ettől nem vagyunk boldogok, elvégre nem oroszok, hanem európaiak lennénk.
Ursula von der Leyen egyben az Európa jövőjéről folytatott konzultációt is lezárta a felszólalásával, okkal sorolva a legnagyobb kihívások közé a természetnek okozott károk enyhítését, a világjárványok leküzdését és térségünk biztonságának megteremtését. Azonban adódik egy ezeknél sürgetőbb és akár sorsdöntő kihívás: annak meghatározása, hogy milyen Európában akarunk élni, miben látjuk a jövő feladatait. A német politikusnő víziója szerint Európának jobban meg kell védenie „értékeit és a jogállamiságot”. Szépen, ám egyben kissé üresen hangzik: mit jelentenek ezek a fogalmak a gyakorlatban?
Biztató jel, hogy beszédében Von der Leyen a demokráciáról és a szubszidiaritásról (leegyszerűsítve: ne mindent Brüsszelben döntsenek el!) folytatott budapesti konzultációkra is utalt. Mégis, egyelőre nem csak egy világpolitikailag jelentéktelen, az Egyesült Államok, Kína és Oroszország mögött a kanyarban sem látszó, válságról válságra bukdácsoló – görög adósságkrízis, migráció, vakcinamizéria, az ukrajnai háború és következményei (energia!) miatti megosztottság – Európát látunk, hanem egy önmagával viaskodó, a saját farkát kergető macskához hasonlatos uniót.
