A kérdés ezek után az, miért is jön valójában Pressman, aki – életrajzából ítélve – tapasztalt jogászként és diplomataként jóval testhezállóbb feladatot kapott a Szabadság téren, mint hollywoodi forgatókönyvíró vagy ékszerész elődei. Vajon a közös dolgainkat előmozdítani? Vagy a magyar ellenzék szekerét tolni? A nagykövet esélyt kap rá, hogy tevékenységével válaszolja meg, kinek is a washingtoni emberét tisztelhetjük a személyében. Mindenesetre Niedermüller Péter DK-s polgármester már úgy várja őt Erzsébetvárosba, mintha egyenesen Mark Palmer, az amerikaiak annak idején az SZDSZ-hez (oppardon, Magyarországra) akkreditált nagykövetének reinkarnációjára számítana. Az eddig elhangzottak alapján nagy nézeteltérés nem lesz köztük a találkozón – már ha a követségi jármű elnavigál egyáltalán az autógyűlölő dzsumbujjá alakuló belpesti városrészbe.
A magyar–amerikai kapcsolatok művelése nem olyan, mint a csapdlecsacsi a gyerekszobában – egyik oldalról nézve sem játékszer, legyen szó egy közepes méretű, de a lábát a huszonegyedik század viharaiban egyre jobban megvető közép-európai országról vagy a világ vezető hatalmáról. Az amerikaiak az egyik legnagyobb befektetők nálunk, a védelmi együttműködésünkről tőlük is csak jót hallottunk, a két nép kapcsolatát pedig érzékelteti, hogy mintegy egymillióan vallják magukat magyar gyökerűnek az Egyesült Államokban, míg az innen a tengerentúlra utazók tízezrei élvezik a turisták és családlátogatók vízummentességét. Kár lenne mindezeket kockára tenni a politikai széljárás szeszélyei miatt. Legyünk őszinték: a magyar vezetés – mint már értésre adta – mást is el tudna képzelni a Fehér Ház lakójaként, mint Joe Bident, akinek David Pressman a személyes megbízottja is lesz egyben.
Feltehetően az amerikai diplomatának is van olyan gazdag a fantáziája, hogy alternatív figurákat állítson a magyar sakktáblára. Ám ez nem tartozik a feladatai közé, nem az itteni belpolitika átírására szól a megbízólevele. Hanem a kapcsolatok építésére az aktuális kormánnyal, mégpedig a meglévő nézeteltérések – ukrajnai fegyverszállítások, oroszellenes szankciók, globális minimumadó stb. – dacára. NATO-szövetségesek is vagyunk, senkinek nem érdeke a feszültség gerjesztése a háborús körülmények között.
„Csodálatos nyelv, csodálatos ország” — írja hazánkról egyik bejegyzésében Pressman. Köszönjük, de nélküle is tudjuk ezt, a diplomáciai bók pedig a korábbi szavai után némiképp megkésettnek és kevéssé őszintének tűnik. Amerikából jött, mestersége címere a diplomatatáska, mutassa meg, hogy meg tud-e békélni a valósággal, amely nem washingtoni tárgyalókban, hanem magyar szavazófülkékben született. Egyik első útja alighanem a Sándor-palotába vezet. De a ceremónia után a protokollos előzékenyen mutatja majd a kijáratot: az épület már több mint százötven éve nem helytartói lak.
Borítókép: David Pressman (Forrás: Europress/AFP)
