Tegnap délben egy csomó tévénéző délvidéki magyar focidrukker ökle lendülhetett a magasba, amikor kiderült, hogy a magyar válogatottat Szerbiával sorsolták össze egy csoportba a majdani Európa-bajnokság selejtezőjén, azaz: egy kalapba kerültünk a szerbekkel. A labdarúgás szakértői hümmögnek. Nem lesznek könnyű ellenfelek, kétségtelen. Sosem voltak azok. És nem csak a sportban.
A két nép vérzivataros történelmének keresztmetszete éppen elég tapasztalattal vértezte fel a szerbeket irántunk, miként mi, magyarok is évszázadok alatt kiismertük déli szomszédainkat, a miénktől másmilyen habitust, a szilaj balkáni néplélek minden jó és rossz tulajdonságát. Mindazonáltal a hosszú időre visszanyúló és kétségkívül sok keserűséggel megszomorított közös múltunk rossz emlékeit mostanában egy egészen másfajta látásmódból származó pozitív viszony – a kölcsönösség jegyében fogant együttműködés eredményei – immáron jótékonyan feledtetik.
A régi sérelmek helyére a jól felfogott nemzeti érdekek mentén való politizálás révén olyan bizalmi tőke halmozódott fel, ami a két nemzet együttműködésének hosszú távon erős alapot biztosít. A közös célok, a két szomszédos ország egymásrautaltságát mára számos megvalósult vagy tervezés alatt álló beruházás példázza. A legújabb hírek szerint Alekszandar Vucsics szerb államfő szombaton jelentette be: Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel megállapodtak abban, hogy kőolajvezetéket építenek Magyarország felé. A legfeljebb két év alatt elkészülő új vezeték kiváltaná a szerbek Horvátországtól való függőségét, lévén Szerbia mindmáig csak egy horvát terminálról kapja a tankereken odaszállított orosz kőolajat. Az új olajvezeték lehetővé tenné, hogy a Barátság kőolajvezetékhez csatlakozva olcsóbb uráli kőolajjal lássák el déli szomszédainkat.
