Ugyanide, ebbe a sikerszériába kívánkozik az épülő Belgrád–Budapest vasútvonal felmérhetetlen gyakorlati jelentősége is. Az Orbán-kormány által elkezdett határon átívelő, a délvidéki magyar gazdákat, vállalkozókat segítő gazdaságfejlesztési program is ékes bizonyítéka annak, hogy a jelenleg makulátlan magyar–szerb viszony olyan lehetőségekkel kecsegtet, amelyek mindkét fél számára csak előnyökkel járnak.

Ki ne látná be, jó szomszédságpolitikával a lehetetlennek tűnő dolgok is megvalósulhatnak. A paradigmaváltást felvállaló, a nemzeti érdekeket előtérbe helyező magyar külpolitika az elmúlt tizenkét évben olyan mély tartalommal töltötte meg a kapcsolatokat, hogy Belgrádban is belátták: a tiszteleten alapuló gesztusok Budapest részéről nem pusztán politikai lózungok.

Elvégre a szerbek jól felfogott nemzeti érdeke is azt diktálja, hogy a Nyugat-Balkán térsége mihamarabb a kontinens belső, nyugatias típusú államaihoz csatlakozzék. Nem feltétlen a brüsszeli vágyvezérelt unióhoz, hanem egy ki nem mondott, bővülő visegrádi csoporthoz, ahol nemcsak a szerbek kapnának széket, hanem az asztalhoz ülne a jelenlegi tagok mellett például Ausztria, vagy – horribile dictu – akár Olaszország is.

Elvégre a minapi hármas osztrák–magyar–szerb csúcstalálkozót sem egy őszi uzsonnára hozták tető alá. Európa forrong, az unió a létéért küzd. Belgrád útja pedig Budapesten át vezet a nagyvilágba.

Van egy régi szerb népi mondás: egy kalap alá nem lehet több fejet rakni. A kiválónak minősülő szerb–magyar kapcsolatok igazolják – nincs is szükség rá. Legyen csak a szerbeken szerb kalap, a miénken meg árvalányhajas magyar. A lényeg, hogy a kölcsönösség jegyében mindig megsüvegeljük egymást.

Borítókép: Alekszandar Vucsics szerb elnök átadja a Szerb Köztársaság Érdemrendje kitüntetést Orbán Viktor kormányfőnek a belgrádi elnöki hivatalban 2022. szeptember 16-án (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)