Tisztelt olvasó, mondom rögtön az elején: ez nem az a gyors. Ugyanis nem a lengyel–magyar barátságról lesz ma szó. Hanem arról a járatról, amelyen e sorok írásakor Karácsony Gergely utazik. A budapesti főpolgármester, aki Kijevből vonatozik Varsóba, és még véletlenül sem jutott az eszébe, hogy meglátogassa Kárpátalját és sokat szenvedett honfitársainkat.
Eszembe jut, hogy milyen sok kárpátaljai barátom maradt a háborús országban. Akik nem panaszkodnak, nem siránkoznak, hanem végzik a dolgukat, összeszorított szájjal, keményen, ahogyan más rossz időkből rájuk maradt, mit és hogyan kell tenni. Más kárpátaljai ismerőseim Magyarországon élnek, mert jelen helyzet szerint nem tanácsos nekik Ukrajnában tartózkodni. Aki ezekre a körülményekre azt mondja, hogy normálisak, valószínűleg annyira tájékozatlan, hogy a Nagykörúton kocsival hajtana fel a kerékpársávra.
Karácsony tehát Kijevben járt, parolázott Klicskóval és a baráti polgármesterekkel, de a diplomácia nyelvén, valamint az összes érzékszervünkkel felfogható jelzésrendszerekkel egy vak hangot nem üzent Ungvárra, Beregszászra és oda, ahol magyarok élnek.
Az volna a feladata, hogy példát mutasson? Igen, hiszen ő Budapest főpolgármestere, megválasztott közszolga, akinek honfitársai élnek Ukrajnában, s akinek a Budapestje jelenleg is Beregszász testvérvárosa. Igaz, Karácsony Gergely annyira inkompetens, kívülálló figurája a magyar közéletnek, szó szerint annyira senki a saját területén és közös ügyeinkben, hogy kárpátaljai barátokra méltánytalanság volna vele kapcsolatban gondolni. Karácsony Gergelyről úgy általában nem magyarok, pláne nem Ukrajnában élő magyarok jutnak eszünkbe. És mégis: ahelyett, hogy zárójelbe tenné aggodalmainkat, és legalábbis a részükről állandóan elsírt bánat miatt, amely szerint ők is magyarok, nemcsak mi, valamit kompenzálhatna a hazaárulások sorozatából – nem, nem, ő most inkább a varsói gyorsra ül. Megy valahonnan, ahol hazát és hivatást árult, valahová, ahol egy szűk körtől eltekintve nem a magafajtákat fogadják túlomló szeretettel. Majd végül hazatér Budapestre, ahol megválasztották ugyan, de hogy érdemben mit tett ezért a városért, felettébb jogos kérdés.
Robog a varsói gyors, távolodnak az oszlopok, futnak a házacskák, tájak váltják egymást. A magyarok? Ők nem fontosak. Ők nincsenek. Vagy talán mégis vannak, léteznek, de róluk most szó ne essék, nem szabad megzavarni a nagyszerű pillanatot, amikor a bokszoló Klicsko kezébe csap a kiütött Karácsony. Valamikor Kádár János, utóbb pedig Grósz Károly is így csapott a román főtitkár kezébe.
Ilyenek a baloldaliak: mindig a népre hivatkoznak, de pont a népből soha senki sincs ott, amikor találkoznak. Ezúttal a saját honfitársait, az üldözött, megtiport magyarokat dobta ki a közös kijevi emlékezetből a főpolgármester. Pontosan úgy, ahogyan elődei, a diktatúra működtetői tették hosszú időn át.
Magyar politika nem létezik kárpátaljai magyarok nélkül Ukrajnában. A kétoldalú kapcsolatokban a maradék magyar közösség sorsa számunkra a legfontosabb kérdés. Ez nem vitatéma, hanem alapvetés. Aki ezzel nincs tisztában, és üres mosolydélutánra mások szolgálatába szegődik, alkalmatlan a feladatára, képtelen a szolgálatra, azonkívül magyar emberként is megbukott a vizsgán. Mi azonban azt üzenjük kárpátaljai testvéreinknek, hogy akkor is megyünk, akkor is veletek leszünk, ha a Párbeszéd eltűnik, és már csak a párbeszéd marad. Veletek, értetek, együtt, egymásért.
További A Helyzet híreink
Borítókép: Karácsony Gergely főpolgármester a visegrádi négyek főpolgármestereivel vonaton utazott Kijevbe Vitalij Klicsko meghívására (Fotó: Facebook)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Gyilkos az avarban
A taposóaknánál alattomosabb fegyver nincs, hiszen nagyon olcsó, tömegesen állítják elő, elhelyezésére elég egy kis lyuk a földben, nem látszik, hatása pedig igazán pusztító.

Aki nem épít, rombol
A kormány egyre több intézkedést hoz annak érdekében is, hogy megfizethetőbbé tegye a lakhatást.

Zelenszkijt a háború élteti
Változnak az idők. Volodimir Olekszandrovics szempontjából külföldön sem alakulnak jól a dolgok.

Miért Montenegró?
Szerbia, Montenegró, Bosznia azért nem lehet uniós tagállam, mert Brüsszelben a lopakodó orosz veszélytől tartanak.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhez
Nem kompország – hídország

A silány könnyűzene betegségtünet

Kincses Előd, a realista lényeglátó

Ők és mi: az örök ellentét
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Gyilkos az avarban
A taposóaknánál alattomosabb fegyver nincs, hiszen nagyon olcsó, tömegesen állítják elő, elhelyezésére elég egy kis lyuk a földben, nem látszik, hatása pedig igazán pusztító.

Aki nem épít, rombol
A kormány egyre több intézkedést hoz annak érdekében is, hogy megfizethetőbbé tegye a lakhatást.

Zelenszkijt a háború élteti
Változnak az idők. Volodimir Olekszandrovics szempontjából külföldön sem alakulnak jól a dolgok.

Miért Montenegró?
Szerbia, Montenegró, Bosznia azért nem lehet uniós tagállam, mert Brüsszelben a lopakodó orosz veszélytől tartanak.