Halottról jót vagy semmit, szól a bölcs mondás, amit most megszegünk. Kialakult az idők során egy embertípus vagy inkább egy emberszabású lény, amiről semmi jót nem lehet állítani: a pedofil.
Aki közel hetvenezer olyan képet őriz számítógépén, amelyen kiskorú, esetenként három-négy éves gyerekeket szexuálisan sanyargatnak és megerőszakolnak, az a szememben nem ember többé. Ebben az esetben halálában sem érdemel mást, mint megvetést és utálatot. Ezért a nevét sem írom le a hírekben szereplő öngyilkos pedofilnak, de azt azért ne feledjük, hogy többször járt, sőt dolgozott is abban a Café Lotta nevű innsbrucki kávézóban, amit az osztrák belügyi szervek évek óta az Antifa-aktivisták gyülekezőhelyeként tartanak számon. Vagyis megalapozott a feltételezés, hogy az aberrált képgyűjtő szélsőbaloldali erőszaktevő is volt egyben.
Ez annyit tesz, hogy csoportosan, előre eltervezetten, felfegyverkezve támadtak rendszeresen ártatlan emberekre fényes nappal a nyílt utcán, és agyba-főbe verték áldozataikat pusztán azért, mert nem az ő ízlésüknek megfelelően öltözködtek, vagy azt feltételezték róluk, hogy mást gondolnak a világról, mint ők.
Legutóbb épp Budapesten portyázott egy ilyen különítmény, és a pogromról készült felvételek egyikén úgy tűnt, ott serénykedett az emberi mivoltukból kivetkőzött gyávák között Dobos Krisztina, a később önmaga ellen fordult pedofil élettársa. Nem járt sikerrel az ellene lefolytatott rendőrségi vizsgálat, mert az Antifa-szimpatizáns gyermeksanyargató alibit igazolt neki. Azt állíthatta nyilván, hogy együtt voltak abban a biatorbágyi lakásban, ahol a házkutatás során megtalálták a hetvenezer képet a borzalmakról. Dobos sokak szerint jelenleg ártatlan, csak rosszul választott partnert. Én persze nem azonosulok ezzel az állásponttal, meglehetősen szkeptikussá tesz az a tény, hogy szóban forgó hölgy tagja annak a Szikra Mozgalomnak, amely előszeretettel használja ki – ahogy írják bemutatkozásukban – az utcai direkt aktivizmust, céljuk a politikai nyomásgyakorlás a meglévő rendszerre és a hatalom számonkérése. Az embervadászat például jól belefér ebbe az önmeghatározásba, hiszen az utcai aktivizmus egyik szélsőséges, radikális formája.
A névválasztásában és akcióiban is szélsőbaloldali, bolsevik mintákat követő mozgalom legismertebb alakja Jámbor András országgyűlési képviselő.
A honatya annyira jóban van Dobossal, hogy amikor a nőt elengedték a vizsgálati fogságból, bevitte őt a parlament ülésére, hogy a kormánypárti képviselők kérjenek tőle bocsánatot. Ostoba provokációja természetesen nem járt eredménnyel. Most persze mélyen hallgat mindenki a mozgalom háza táján. Nem pattant még ki a szikra Jámbor torzonborz fejéből, kinek is kellene bocsánatot kérni és kitől.
Mára bebizonyosodott, hogy a neomarxista nemzetközi újbaloldal ugyanabba a kommunista posványba tart, ami közel százmillió áldozatot szedett nem is olyan régen.
A hitüket, nemzeti identitásukat eldobó haladárok reménytelenségbe vesző szerencsétlenjei beteg vágyaik hajszolásával próbálják szabadságnak hazudni magányukat. Mivel az egész kilátástalan, életellenes és káoszhoz vezet, frusztrációjuk agressziót szül, amit rajtunk, a rendezettségben, normákban és normalitásban gondolkodókon igyekeznek levezetni.
Embervadászat, gyermekek, nők, másképp gondolkodók megerőszakolása, kiirtása, a bűnözők védelme és az áldozatok megbélyegzése mind ismerős gyakorlat a baloldal dicstelen történetéből már a francia, de különösen a nagy októberi forradalom óta. Ideje lenne abbahagyni.
Első lépésként Jámbor András bocsánatot kérhetne a magyar nemzettől. A haverjai nevében is.
