Polgármesterre támadnak, megsebesítve a feleségét és a gyerekeit, gyújtogatnak, fosztogatnak – egy hete nézzük e képeket annak a Párizsnak a környékéről, amelyet egykor a fény városaként emlegettünk. Ma akkor világít ott bármi is, ha éppen ég: négy éve a Notre-Dame, ma pedig a felgyújtott autók az éjszakában vagy az egyik uszoda, amelyet már a 2024-es nyári játékokra építettek. Egyébként a sötétség az úr, fizikailag és mentálisan. Már mintegy háromezer vandál fiatal kezén kattant a bilincs.
Eközben Macron elnök – mint a francia sajtó idézte – „mélyen elgondolkodik” a történtekről, hogy „megértse az okokat”, amelyek az erőszakhoz vezettek. Mintha legalábbis egy külföldi filozófiaprofesszor lenne, aki csak a Louvre-t jött megnézni, nem pedig annak az államnak a vezetője, amelynek intézményeit éppen szétverik a migráns huligánok. Ráadásul viszonylag egyszerű a magyarázat, csak a több évtized köntörfalazás és a migrációs probléma egyre nagyobbra duzzasztása, valamint a bevándorlásellenes Nemzeti Front és szavazóinak lerasszistázása után nyilván nehéz gyors önvizsgálatot tartani.
Az állítás, miszerint a tömeges bevándorlással mindenki boldog – a migráns fejlettebb országot kap, a fejlett ország meg dolgos kezeket – csak a polkorrekt tankönyvekben igaz. Ma a francia felvételekből egy végtelenül szomorú és elszomorító ország képe bontakozik ki. A békés polgárok a zavargásokat tartják elviselhetetlennek; már a tiltakozókkal szemben is tiltakoznak. A jelentős részben bevándorló-hátterű fiatalok, sok esetben gyerekek pedig azt az államot, amelyben születtek vagy ahová a szüleik vitték őket.
– Nem az állam dolga megoldani a problémát, hogy egy tizenkét éves gyerek felgyújt egy iskolát – mondja Gérald Darmanin francia belügyminiszter. Ez csak részben – az egyes gyerek esetében – igaz. A gyerek ugyanis közismerten tünethordozó, ezúttal egy beteg társadalomé. Mindenki frusztrált, élén a rendőrrel, hogy vagy megölik a no-go zónában, vagy felelősségre vonja utóbb a belső ellenőrzés. „Ez a negyed az ő kerületük volt. Egy rettegett kerület, a város legfélelmetesebbje, talán az egész országé. A zsaruk már tudták idefelé jövet, a panelházak tetejét nézve, hogy itt mocskos dolgok történnek” – amikor pár éve először vehettük kézbe Laurent Obertone disztópiáját, a Gerillát, akkor szórakoztató nyári olvasmánynak tűnt. Idén nyáron nem az.
