Becsületes ember ha egy baloldali politikus szájából az adomány szót bármilyen kontextusban meghallja – adomány, adománygyűjtés, mikroadomány, adománygyűjtő láda, adományozási jegyzőkönyv –, azonnal kinyílik a zsebében az a bizonyos bicska. Az adomány szót, mint oly sok másikat, mára szitokszóvá, politikai mémmé silányították az ellenzék megélhetési politikusai. Mivel bármilyen kihívásra, legyen az ellenzéki előválasztás, országgyűlési kampány, az Állami Számvevőszék által kirótt büntetés, csak tarhálással tudnak és akarnak választ adni az érintettek. No meg természetesen minden, a baloldalt érő rosszért a kormány, a Fidesz, az állami hatóságok, a jobboldal, a trágyával etetett „gombák”, a „tanulatlan”, „alkoholista”, tengődő vidékiek, a határon túli magyarok, az egyházak, az eső és a szél, a vírusok és még ki tudja, kik és mik a felelősek, de ők, a magukat elnyomottként, haladó, kritikátlan européerként, politikailag korrektként, értelmiségiként, urbánusként megélő vagy meghatározó milliomosok és milliárdosok soha. Legyen szó a baloldalon pártpénzekkel való gazdálkodásról, választói adatbázis építéséről, kampányköltésről, hirdetésről, valahogy sohasem sikerül a jogszabályoknak megfelelni. Ilyenkor jön a csodafegyver: kérjünk pénzt, hátha a sok „gomba” összedobja a fillérjeit, forintjait, az sem baj, hogy ha a külföldi, teszem azt nyugati és észak-amerikai „magyarok”, egy hárombetűs Óperenciás-tengeren túli állami ügynökséghez kapcsolható alapítványon keresztül dollármilliókat utalnak egy háborús uszító stábjának. Az sem lehet probléma, ha egy „mindig csak bántják, pedig olyan jó ember, és még magas is” főpolgármester zombimozgalmának adnak bankjegynyomdai sorozatból nagy címletű font-, euró- és dollárkötegeket, amelyeket belevarázsolnak kicsiny kis dobozokba.
Látni vélem, amint a 2010 után a szárba szökkenő „hungarofasizmus” elől Londonba emigráló háromdiplomás bölcsész LMBTQ-aktivista mosogató hazarohan, majd a Deák téren nagy címletű fontokra váltja az egyszer már forintosított megtakarítását, hogy azzal majd a baloldal jól megbuktassa az Orbán-kormányt. Most Gyurcsány Ferenc fújta meg a sűrű filléreket adományládikókba hívó harci kürtöt, mert a fenti, több mint gyanús ügyek miatt 260 milliós büntetést kapnak az ellenzéki pártok az ÁSZ-től, amiből kilencvenmillió forint jut a bukott miniszterelnök pártjára, a DK-ra. Persze időben el kell kezdeni a tarhálást, mert ahogy a hónapról hónapra kiderülő turpisságokat kivizsgálja a számvevőszék és az adóhatóság, a vége több mint hárommilliárd forint is lehet. Az is előfordulhat, hogy az adományozás igazából mellékes, hiszen a Gyurcsány-párt éves szinten 740 milliós adófizetői támogatásra jogosult, ezért talán többet érnek az adakozók adatai. Így nemesedik a reménybeli sűrű fillér terebélyes választói adatbázissá. Természetesen itt is be kell tartani a választók adatainak kezelésére vonatkozó hazai és uniós jogszabályokat, mert különben megint deficites lesz a kassza egy kiadós hatósági pénzbüntetés miatt. Az ÁSZ, ahogy a többi hatóság is, többször leszögezte: ők egyetlen pártot sem „lehetetlenítenek el”, hanem a törvényi előírások alapján ellenőrzik a törvényességet. A baloldal címeres tarhálói – Juhász Péter, Donáth Anna, Cseh Katalin, Márki-Zay Péter, Karácsony Gergely, Gyurcsány Ferenc – számára egyszerű a feladat: nemcsak becsületesnek kell látszani, hanem annak is kell lenni. Hogy ez fordítva van a hétköznapi mondáshoz képest, igen, mert a fillérbaloldalról beszélünk, azokról, akik hazájukat, kontinensüket, kultúrájukat, hagyományukat, hitüket bármikor aprópénzre váltják, olcsón eladják.
További A Helyzet híreink
Borítókép: Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc (Fotó: Mirkó István)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A vágy görcse
Torinó csak egy tünet, de elég bármelyik német–holland–belga–francia tüntetést megnézni, a vörös fiatalok jelen vannak, és tényleg bármire hajlandók az „ügy” érdekében.

Háborús fanatikusok
Az ember csak kapkodja a fejét, ahogy az ukránoknak elküldött, megígért, illetve megfontolásra kerülő támogatások a 2022 elején felajánlott ötezer német katonai sisaktól szép lassan eurók milliárdjaira, majd tíz- és százmilliárdjaira kúsztak fel.

Kossuth a spenótban
Nagy Ervin eljutott oda, hogy egy politikai kalandor külföldi pénzekből ácsolt színpadán fahangon ordibál, miközben arra készül, hogy egy brüsszeli bábkormány kultuszminisztere legyen.

Trükkök százai 2.0
A sánta kutya rövid távon is két kört ver a hazudozó Magyar Péterre.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Ebben a bizonytalan, háborúkkal teli időszakban egy tapasztalt vezetőre van szükség + videó
Deák Dániel: A miniszterelnök felsorolta az érveket amellett, hogy miért jobb Magyarország számára a szuverenista patrióta választás.

Az első kép a honvédség új vadászgépeiről
A Saab gyárában fotózták le a két éve megrendelt új harci gépek épülő példányait.

Bábjáték
A mostani, döcögősen indult bábjáték előadásának első selejtező fordulója napokon belül elkezdődik. Már csak egy kérdés van: Ki, kivel bábozik?

Nem csak rakétákat, radarokat is vesz Magyarország az USA-tól
Az egy osztálynyi nagy hatótávolságú tüzérségi rakétarendszer mellett nagy hatótávolságú légvédelmi radarokat beszerzéséről is tárgyalások kezdődnek.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
A vágy görcse
Torinó csak egy tünet, de elég bármelyik német–holland–belga–francia tüntetést megnézni, a vörös fiatalok jelen vannak, és tényleg bármire hajlandók az „ügy” érdekében.

Háborús fanatikusok
Az ember csak kapkodja a fejét, ahogy az ukránoknak elküldött, megígért, illetve megfontolásra kerülő támogatások a 2022 elején felajánlott ötezer német katonai sisaktól szép lassan eurók milliárdjaira, majd tíz- és százmilliárdjaira kúsztak fel.

Kossuth a spenótban
Nagy Ervin eljutott oda, hogy egy politikai kalandor külföldi pénzekből ácsolt színpadán fahangon ordibál, miközben arra készül, hogy egy brüsszeli bábkormány kultuszminisztere legyen.

Trükkök százai 2.0
A sánta kutya rövid távon is két kört ver a hazudozó Magyar Péterre.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!