Ha valaki mulatságosnak találja a Karácsony Gergely mögött csak névlegesen álló Párbeszéd mikroszkopikus támogatottságát, az a Köztér nevet viselő francia párton is jól szórakozhat. A Köztér mindössze három főt delegál Franciaország több mint négyezer megyei képviselője közé, de azért helyet vívott ki az uniós parlamentben is. 

Sőt társelnöke, bizonyos Raphaël Glucksmann a valaha szebb napokat látott – köztársasági elnököket és kormányfők egész sorát adó – francia szocialisták listavezetője a júniusi uniós választásokra, ugyanis összebútoroztak a Köztérrel. Így aztán Glucksmann egy törpepárt vezetőjeként is határozott elképzeléseket fogalmaz meg Európa jövőjéről. A további bevándorlást támogatja, Magyarországot pedig pellengérre állítja a „szögesdrótjával”.

Legyinthetnénk erre, elvégre a francia szocialisták izmos 11 százalékon állnak a felmérések szerint, míg a Marine Le Penről ismert, bevándorlásellenes Nemzeti Tömörülés toronymagasan vezet harminc százalékkal. 

A balliberális fősodor az EU új migrációs paktumának is lelkes híve, ellentétben hazánkkal és a többi visegrádi országgal. Ők azok, akiknek mindegy, hogy hol vannak éppen és milyen népesség veszi körül őket — David Goodhart angol esszéista „akárholoknak” nevezi az ilyen embereket. Illúzióba ringatnánk magunkat, ha Gyurcsányné Dobrev Klárától vagy a momentumos Cseh Katalintől és férjétől, Berg Dánieltől várnánk a „valaholok”, a gyökereikhez, szülőföldjükhöz, az egész életükben megszokott életvitelükhöz és környezetükhöz ragaszkodó emberek érdekképviseletét. 

Ők mindhárman külföldön látták meg a napvilágot, majd ide-oda sodorta őket az élet. Most éppen ők a magyarországi glucksmannok, a bevándorláspárti európai fősodor szerencselovagjai — a francia politikus neve szerencseembernek fordítható. Csak éppen — mint a francia példa, Le Penék népszerűsége is bizonyítja — változóban van az európai közhangulat.