Az utóbbi években erőteljesebben hallatják a hangjukat a „valaholok”, akik belefáradtak a szüntelen migránsáradatba, az Európán kívülről érkezők a társadalmaink tűrőképességét próbára tevő követelőzésébe, a mieinkkel össze nem férő életvitelükbe, a Közel-Keletről hozzánk áthozott gyűlöletükbe, a migránsgettókba, a 2010-es éveket végigkísérő európai terrorhullámba. Egyszerű nyugat-európai körkép is megmutatja: nemcsak a franciáknál, de az osztrákoknál, a hollandoknál vagy a flamandoknál is a bevándorlásellenes jobboldal a legerősebb a júniusi választások előtti felmérésekben.
A szerencselovagok kalandorok. Még a jobbik eset, ha nem egy eleve gonosznak szánt terv végrehajtói a „nagy népességcsere”, az európai társadalmak gyökerének tudatos meglazítása jegyében, hanem őszintén hisznek a migrációban.
A tömeges bevándorlás pozitív kimenetele ez esetben sem több vélelmezésnél — erre nem tehetjük fel Európa jövőjét. Glucksmann és az itteni glucksmannok már rég nem lesznek az élők sorában, mire a történelem ítéletet mond majd a tömeges betelepítés felett. Ha pedig Európát az elöregedés aggasztja, talán gondoskodjon a gyermekutánpótlásáról, ahogy Magyarország is igyekszik a sajátjáról.
A The New York Times nagy riportot közölt most a Bolzanóban élő Baldóékról: olasz katolikusok, hat gyerekük van és boldogok is! Kifordult világunkban ez szenzációértékű, holott a régi Európában természetes volt, mint kanálban a mélyedés.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!