A Közel-Kelet örökös háborúja

A Közel-Keleten mindig másfajta logika működött, mint Európában, épp ezért nehéz megérteni az ottani háború logikáját. Márpedig ott háború dúl, éppen háromszáz napja, amely nem sokban különbözik a békeidőtől. Persze több a fegyverropogás, a dróntámadás és a senki által el nem ismert politikai gyilkosság. De ez csak mennyiségi kérdés, hiszen a béke idején is folyton dörögnek a fegyverek.

Elméletileg Iszmail Haníje, a Hamász politikai vezetőjének megölése visszavetheti a békefolyamatba vetett reményeket. Ha Európában történt volna ilyesmi, a következtetés logikus volna, de a Hamász és Izrael között semmiféle békemegállapodás nem képzelhető el. A Hamász megkapta Gázát, maga mögött tudja Katar támogatását, amely Izraellel is együttműködik, bebástyázzák együtt a lehetséges modus vivendit, aztán a Közel-Kelet realitása mindent felborít. De erre mindenki felkészült, hiszen ők ott élnek és rengeteg esetben halnak is. Izrael soha nem ismerné el, hogy Haníje meggyilkolását ők oldották meg, ráadásul Teheránban, pedig feltehetően az október 7-i véres támadássorozat óta dolgoztak rajta. Nem mintha Haníje pótolhatatlan volna, a Hamász politikai vezetőjének lenni igazi kudarcszakma, akire rátestálják ezt a titulust, az egyértelműen búcsúzhat a szeretteitől. Ezért feltehetően a palesztin terrorcsoport vezetését inkább egy testület látja el, amelynek tagjait jól ismerik az izraeliek is, de pokoli nehéz eljutni hozzájuk. Ám nem lehetetlen.

A jelenlegi háborút valójában senki se akarja, de megállítani sem tudja senki. Irán bosszút esküdött, mivel az ő földjén ölték meg a Hamász vezetőjét, de már most mérlegeli, hogyan tudna lecsapni Izraelre oly módon, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon.

Nem akarja Irán lángba borítani a világot, de lehetetlennek tűnik visszacsapás nélkül elfogadni a vélt izraeli akciót, így hasonlóan járhat el, mint legutóbb, drónokkal árasztja el a zsidó államot, hogy az ottani légvédelem leszedje a repülő rakétákat. Esetleg akcióba lép a Hezbollah Libanon déli részéről, ahol államnál is államabb a síita csoport, vagy a húszik rakétáznak a Vörös-tengeren. Természetesen teljesen függetlenül Irántól. A Közel-Keleten ugyanis mindenki teljesen független mindenkitől, senki soha nem öl meg senkit, de olyan pokoli veszélyes a környék, hogy állandóan meghalnak a politikai vezetők ismeretlen okokból.

A Golán-fennsík ugyan hivatalosan megszállt terület, de Izrael a magáénak tartja, így az ott élők mindig tökéletes célpontot jelentenek az iszlamistáknak. A focizó gyerekek meggyilkolása csak egy újabb véres pillanat a régió mindennapjaiban, amelynek persze van következménye, Bejrút is csak közel-külföld, tele van ügynökökkel, akik bármikor akcióba léphetnek, s utána mindenki széttárja a karját. A Golán nélkül Izrael megvédhetetlen, visszaadása Szíriának lehetetlen, állami öngyilkossággal érne fel, így mindenki, katonai vezető, telepes vagy zsoldoskatona tisztában van azzal, hogy az élet háborúból áll, s mindig abból fog állni. A Golánon élnek a világ legkeményebb katonái, a drúzok, akik olyan mesterei a háborúnak, hogy az összes regionális hadseregben szolgálnak, hűségük pedig megkérdőjelezhetetlen. Nem ismernek pihenőnapot, a gyerekek heti hétszer járnak iskolába, a felnőttek pedig a permanens háborúban harcolnak. Ezt a realitást kellene átérezni Európából, ahol ismert felek és érdekcsoportok vannak, ahol csak egy lépés kell a tárgyalóasztalig. Ezért fontos megtanulni a közel-keleti leckét. A békéért mindent meg kell tenni, semmilyen ár nem elég nagy azért, hogy végül nyugodtan lehessen élni. Van, akinek ez örökké álom marad.