Évekkel ezelőtt, jóval a migránsinváziót megelőzően szegedi barátommal beszélgettem. Mindketten abban a városban nőttünk fel, tanultunk, éltünk, szóval hazai témákról is szó esett. Egyszer csak azt mondja a barátom, hogy amikor Mórahalomnál autózott, fekete bőrű fiatalokra lett figyelmes, amint ott baktattak az út szélén. Afrikából jöttek ide, érted, Afrikából – tette hozzá a barátom, és jót röhögtünk azon, hogy milyen furcsa világban élünk, a szegedi tanyavilágban már fekete bevándorlók is mozognak. Mondom, vicces volt az egész, talán nem is vettük komolyan.
Eltelt néhány esztendő, és már senki sem nevetett, amikor újabb afrikaiakat és ázsiaiakat kapcsoltak le ezerszámra nagyjából ugyanott, ahol a barátom autózott.
Mindez csak azért jutott eszembe, mert Franciaország és Németország határellenőrzést rendelt el (utóbbi nyilvánvalóan azért, mert az AfD valamennyire rámászott Scholzék nyakára), és könnyen meglehet, hogy több uniós tagállam is követi majd a példát. Az uniós jogok szent paklijából úgy rántották ki a személyek szabad mozgását ábrázoló kártyalapot, mintha nem is létezett volna. Ha valamiben, ebben az Európai Bizottság és a többi fantomszervezet bámulatra méltóan fejlődőképes: amikor az etetés befejeződött, és már ők osztják szét a napi betevőt, akkor rúgják fel a saját szabályrendszerüket, amikor kedvük tartja. Ezzel egy időben Magyarországnak nincs joga megvédenie saját határait, amelyek itt-ott az unió határai is egyúttal. Nekünk nem szabad azt mondani, amit Franciaország és Németország – merőben taktikai okokból, persze – most éppen meghirdetett. Nekik ugyanis érdekeik vannak, nekünk pedig mukkannunk sem szabad – legalábbis ezt gondolják Párizsban és Berlinben, valamint olyan uniós országokban, amelyeket baloldali vagy áljobboldali globalisták vezetnek.
Ebben az eljárásban nem az a leggusztustalanabb, hogy momentán ugyanazt mondják, amit a magyar kormány és a közvélemény már egy évtizede hangoztat. Hanem az, ahogyan igyekeznek minden létező hatalmat, pénzt, befolyást kisajtolni maguknak, Európát pedig tönkreteszik. Eljutottunk odáig, hogy nyugatról már semmit nem tanulhatunk, de mindent elfelejthetünk, ha túlságosan hiszünk nekik. A baj persze nem Európával van, hanem a globalizmussal és a liberalizmussal, azokkal az egyenlősítő-utópisztikus törekvésekkel, amelyekkel igyekeznek szétbombázni emberi közösségeinket.
Ha húsz-harminc év múlva az akkori magyarok visszatekintenek majd erre a másfél évtizedre, azt látják majd, hogy Orbán Viktor és kormánya akkor védte meg az országot, amikor mások szabadjára engedték a gyeplőt Európában. Ha nem lesz negyven százalék bevándorló a hazánkban, csak mondjuk néhány százezer olyan vendég, aki munkába állt, letelepedett, magyarrá vált, nem pedig táborokban élte fel az őslakosok pénzét, akkor nagyon hálásak leszünk ezért a korszakért. Mert akadt valaki ebben az országban, aki esélyt adott a magyarságnak az európai jövőre. Akkor, majd egyszer, utólag mindenki megértheti majd, milyen fontos időszakot nyertünk meg önmagunknak. Persze, jobb volna, ha a kettős mércét máris elfelejtenénk, a nyugati kormányok pedig a saját nemzetüket védenék – de ne kívánjunk lehetetlent. Hiszen a modern politikai ideológiák, az egyenlősítés mítosza elrothaszt mindent, utat enged a gonosznak, feléli a jövőt és elpusztítja a maradék szabadságot.
Ebből kell továbbra is kimaradnunk. És ki is fogunk maradni belőle, hiszen nekünk van válaszunk a pusztításra.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: AFP)
