És akkor egyébként a történet ugyanoda kanyarodik vissza, ahol a megelőző hangfelvételekkor már jártunk: Magyar Péter – saját varázslatos személyiségét leszámítva – a teljes nemzetet komplett hülyének, illetve papucsállatkának nézi. Máskülönben miért képzelné, hogy a pénzügyi zsonglőrködését a távol-keleti bérlájkolókon kívül élő ember beveszi? Ha már pénzügyek, Radnai Márk a felvételen azt is elkotyogta: „A feszültség köztünk abból adódik, hogy az utolsó pillanatban, amikor az utolsó két-három hét hajnalán voltunk, nem voltak meg a szerződések, a számlák. Magyar Marcinak [Magyar Péter testvérének] az ügyei satöbbi.” 

És közben Magyar Péter osztja az észt korrupcióról (is).
Így fest Péter univerzuma. Ott van ő, a „karakter”, akibe szerinte mindenki szerelmes, aki bármelyik nőt megkaphatja – a világ meg körülötte kering. A saját kollégái agyhalottak, antitálentumok, tehetségtelenek, nem szimpik, beszélni sem tud semelyik, Soros-ügynökök. A hívei büdösek, a szájuk is „blee”, az idős rajongói pedig „nyugdíjaskommandó”. Az őt ajnározó balliberális sajtó: „kib…szott média”, be kell lökni őket a Dunába. Hogy a családjával miként bánik, azt megtudhattuk a volt feleségével és a volt barátnőjével készült interjúból. 

Olyan ő, mint Erisz, a viszály istennője a görög mitológiában, akit ugyan a kutya nem hívott Thetisz esküvőjére (tudták, milyen kiállhatatlan), mégis odaette a fene, aranyalmát dobott a lakomázók közé, melynek folyományaként kitört a trójai háború.
Ahogyan Radnai Márk „ízes magyarsággal” megfogalmazta: „no fucking way”, azaz k…rvára nem. Mi is így vagyunk vele: nekünk is pont ennyire elegünk van belőle, hogy a közéletünket megszállta egy narcisztikus pszichopata.