Sajnálatosan egyenes vonalat húzhatunk a pártállami, minden bokorban nacionalista veszélyt sejtő gondolkodás és a mai európai uniós, félrevezetően mainstreamnek hívott előítéletes, mindenféle művi kisebbséget ajnározó, ám az etnikait, nemzetit ridegen elutasító szemlélet között. Szomorú tény: a rendszerváltozás előtti marxista–leninista tanítómesterek legjobb tanítványai ma Brüsszelben, az unió főhadiszállásán találhatók. Idehaza csak a lerakataik üldözik serényen felsőbb ukázra a nacionalizmust és az egyenes nemzeti gerincet.

Ezért a székely szabadság napja az egész nemzet ünnepe, akárcsak a székely himnusz, amely sporteseményeink, nemzeti megemlékezéseink elmaradhatatlan részévé vált. Annak a jelképe is, hogy a magyar nemzet egy és oszthatatlan, mesterségesen kreált, diktátumba foglalt határoktól függetlenül. No meg annak, hogy nem voltunk és vagyunk mai szóval lúzerek, és sohasem hagyjuk magunkat. 

Ugyan miért hagyná? Ha egyszer Finnországban is lehet autonómiájuk a svédeknek, a svéd lehet a második hivatalos nyelv, és nem lát ebben veszedelmet senki, milyen kockázata volna ennek Romániában? A mai káoszos közállapotokat, kívülről vezényelt államellenes támadásokat elnézve még etalonul, egyfajta laboratóriumul is szolgálhatna a székelyföldi önigazgatás. Megmutatná, miként lehet rendet, békességet teremteni egy autonómiát élvező területen úgy, hogy a magyarok és románok harmonikus együttélése is megvalósul.