Szombat délután a Millenárison ismét megmutatta magát az igazi Magyarország. A bölcs, nyugodt, hazáját bármikor megvédeni kész csendes többség. Amelyik hisz a szeretet és az összefogás erejében, és megveti azokat, akik elárulják saját családjukat, barátaikat, hazájukat. Ideje volt újból megmutatnia magát az igazi, a szebbik Magyarországnak – nehogy már úgy tűnjön, mintha itt csak végtelenül frusztrált, trágárul óbégató, csöves kinézetű, bármikor lincselni kész, „mindenszarista vallású” népek élnének.
Fatornyos szép hazánkban a döntő többség olyan, mint a Millenárison látott sokaság. Amelyik nem úgy tüntet, hogy szándékosan megbénítja a várost, ellehetetleníti mások életét, mint Hadházyék. Itt nem löktek egyetlen, kérdezni merészelő újságírót sem a vízelvezető árokba, miként a tiszás verőlegények.
A szónokok itt nem fenyegettek senkit börtönnel, vagyonelkobzással, mint a NER-hernyóból brüsszeli molylepkévé vedlő Magyar Péter. Itt senki sem üvöltözte a templomból kijövő idős néniknek, hogy szégyelljék magukat.
A magyarok csendes többsége leginkább valami mellett – a patrióta kormányért, a békéért, hazánk szuverenitásáért – szokott utcára menni, ám most úgy hozta a helyzet, hogy valami ellen kellett kiállnia. A hazaárulás ellen. Mert a mi „rebellis türelmünk” (Döbrentei Kornél) sem végtelen. Történt ugyanis, hogy az Övcsatos egyik samesza (őt idézve: az egyik „agyhalott Soros ügynöke”) légvédelmi ágyúval lábon lőtte a honi ügynökbaloldalt. Kollár (Killer) Kinga nem csupán egyet lőtt, hanem egy teljes sorozatot eresztett az amúgy is megbillent társaságba, amely most úgy fest, mint a kéz és láb nélküli fekete lovag a Gyalog galoppban.
Kollár a saját csőrével csiripelte el, milyen jó nekik, hogy Brüsszel elsikkasztja a Magyarországnak járó pénzeket, emiatt romlik a magyarok életszínvonala, ötven kórház fölújítása maradt el, mert így jobb esélyeik nyílnak jövőre, hogy hatalomra vergődjenek. Öngyilkos mondatok ezek, mint anno az őszödi beszéd, lehetetlen kimagyarázni, átkeretezni. Game over!
Akit örömmel tölt el, hogy a hazáját egy eszeveszett, migráns-, gender- és háborús őrületben tobzódó birodalom elnyomja, szekírozza, bünteti, elveszi a neki járó forrásokat, azzal nincs miről beszélni. Aki idegen elnyomók pártját fogja, koholt ürügyeket szállít nekik az esedékes Sargentini-jelentésekhez, az kiírta magát a hazája csapatából, átállt az ellenfélhez. Kollár amúgy maga is bevallotta: gyakran szégyelli, hogy magyar. Az érzés kölcsönös.
Érdekes, bár képességeiket ismerve nem meglepő, hogy a honi ügynökbaloldal még mindig nem fogta föl, mi történt. Még most is azt motyogják, mint a fekete lovag: „Egyezzünk ki döntetlenben.” Valami 2006-os Orbán-idézetet lobogtatnak, amiben ugyan szó nincs uniós források elvételéről, ám ők azt képzelik, néhány egyszerűbb lelket ezzel talán elbizonytalaníthatnak.
Aztán akadnak páran (ők a legalja), akik nem terelni próbálnak, hanem azt bizonygatják, Brüsszelnek most is (mint mindig) igaza van, az Orbán-kormány kizárólagos bűne, hogy nem jönnek az uniós források, mert korrupt. Na ja. A gond csak az, hogy a csöppet sem korrupt, sms-es Ursula már tavaly januárban kikotyogta: nem a korrupció, hanem elsősorban az elmaradt gender- és migránstutujgatás miatt nem fizetik ki a nekünk járó húszmilliárd eurót. Hahó, a hazugságokat néha egyeztetni kéne!
1848-ban is akadt néhány köztünk élő, aki a hazánkra támadó idegenek pártját fogta, és lázítva hirdette, a Habsburgoknak van igazuk, mert nem teljesítettük a követeléseiket. Az ilyen Zichy Ödönök jussa mindig bukás és örök kárhozat.
