Röviden
Nem kívánatosak a magyar politikában azok, akik nemmel szavaztak a határon túli magyarok kettős állampolgárságára – fogalmazott tegnap a parlamentben Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes. A 2004. december 5-i népszavazás kapcsán kiemelte: az idén is
Az UNCTAD, az ENSZ genfi székhelyű Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája az előző hetekben tette közzé 2010-es, 204 oldal terjedelmű jelentését. Súlyosan kijózanító olvasmány azoknak, akik az utóbbi évtizedek során a globalizáció mellett úgy is érvelt
Az egyetemi gazdasági tanácsok valamennyi tagjának megszűnik a megbízatása – derül ki Rogán Antal felsőoktatási törvényt módosító javaslatából. Az intézményekben új testületek alakulnak, amelyekben az eddiginél nagyobb arányt képviselnek a minisztériumi d
Tucatnyi céglovag ellen tett feljelentést nemrégiben az adóhivatal. Az APEH feltételezése szerint idehaza több csoport is üzletszerűen foglalkozhat az adósságban fuldokló társaságok eltüntetésével. A kétes szerveződésekben ügyvédek, könyvelők és az adósza
Az európaiak többé már nem hisznek az afganisztáni beavatkozás sikerében – mondta Herman Van Rompuy, az Európai Unió állandó elnöke az Egyesült Államok belgiumi nagykövetének január elején. A politikus véleményét tartalmazó amerikai diplomáciai távirat
Bolondok Haza címmel összművészeti fesztivált és egész éjszakán át tartó zenés-táncos partit rendeztek a néhány éve bezárt Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) épületében. A szakma fölháborodott és tiltakozik, az egészségügyi államtitká
A legsikeresebb Európai Uniós pénzügyminiszter a német Wolfgang Schäuble, míg Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter csak ír kollégáját előzi meg, amivel spanyol társával együtt az utolsó előtti helyre szorult – derült ki a brit Financial Times üzleti
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A honvédelmi miniszter szerint, miközben a kormány a magyar emberek biztonságáért dolgozik, addig Magyar Péter a katonákon viccelődik.
Kína elítélte az amerikai csapásokat.
A Trump-adminisztráció nem zárja ki a tárgyalásokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.