Londoni mestermunkák
A továbbra is kiábrándító újautó-piaci forgalom lassan lehetetlen helyzetbe hozza a használtautó-piacot: mostanában ugyanis évente mintegy százezer fiatal, jó állapotú gépkocsitól nem válik meg gazdája. A gyenge forgalmazási számokkal hazánk Görögország o
A továbbra is kiábrándító újautó-piaci forgalom lassan lehetetlen helyzetbe hozza a használtautó-piacot: mostanában ugyanis évente mintegy százezer fiatal, jó állapotú gépkocsitól nem válik meg gazdája. A gyenge forgalmazási számokkal hazánk Görögország o
Két fordulóval a csoportkör vége előtt még összesen öt továbbjutó hely kiadó a labdarúgó Bajnokok Ligája E, F, G és H csoportjában, de előfordulhat, hogy ma valamennyi gazdára is talál. A játéknap két legérdekesebb párosításában a legutóbbi BL-döntős Baye
Tegnap három, jogi szabályozást érintő törvényjavaslat zárószavazása volt az Országgyűlésben. A képviselők döntöttek annak a parlamenti bizottságnak a tagjairól is, amely a MÁV gazdasági helyzetéhez vezető, 2002 és 2010 közötti döntéseket vizsgálja. A
Egy izraeli–iráni fegyverüzlet miatt a Moszad ölte meg 1987-ben Uwe Barschelt, a CDU egykori Schleswig-Holstein tartományi kormányfőjét – állítja toxikológiai vizsgálatokra és egy Moszad-ügynök vallomására hivatkozva a német Welt am Sonntag hetilap. Jigal
Mérsékelné a tanárok terhelését és kisebb létszámú osztályokat indítana a kormány. Az intézkedéseknek köszönhetően várhatóan több pedagógusra lesz szükség a pályán, sikerülhet megmenteni az intézményeket és javulhat a színvonal.
Ma jelenik meg a XVI. Benedek pápával készült interjúkötet, amelynek egyik kijelentését gyorsan felkapta a média, mint az egyház álláspontjának módosulását az óvszer ügyében. A Szentszék azonban sietett leszögezni, szó sincs új gondolatokról.
Tegnap a Magyar Nemzeti Galériában Schmitt Pál köztársasági elnök nyitotta meg a galéria és a Munkácsy Alapítvány közös, nagyszabású Munkácsy-kiállítását.
Országos karácsonyi ellenőrzést indított tegnap a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság. A vizsgálat során kiemelt hangsúlyt kap az áruházláncok akciós tevékenységének ellenőrzése, de megkülönböztetett figyelmet fordítanak az élelmiszert árusító üzletekre, dro
Dél-Korea védelmi minisztere, Kim Te Jong az észak-koreai hírekre reagálva bejelentette, hogy valószínűleg visszatelepítik az országba az amerikai nukleáris fegyvereket.
Lassú és túlbonyolított pályáztatás, a szükségesnél háromszor több közreműködő szervezet, korrupció – többek között ez jellemezte a kiemelt kormányzati beruházásokat a Gyurcsány–Bajnai-kormányok idején egy közelmúltban lezárult átvilágítás szerint.
Épp csak lépegetett tegnap a Budapesti Értéktőzsde, az OTP azonban alacsony forgalom mellett is komoly veszteségeket szenvedett el a befektetőktől. Az Econet.hu értékét felturbózták a spekulánsok.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Roszatom vezérigazgatója figyelmeztetett: beláthatatlan következményei lehetnek, ha csapást mérnek a busehri atomerőműben működő első energiablokkra.
A szakaszon programok várják a mozogni és kikapcsolódni vágyókat.
– Mi magukat is magyaroknak és jó szándékú embereknek tekintjük, akármennyire is gyalázza magukat és lenézi magukat a saját pártelnökük – mondta a miniszter a Tisza Párt aktivistáinak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.