Nem tudni, mikor távozik a közigazgatási államtitkár
Ez lesz az első személycsere a vezetésben 2014 óta.
Ez lesz az első személycsere a vezetésben 2014 óta.
Az Országgyűlés elnöke zártkörű megbeszélést tartott a szlovén nemzetgyűlés elnökével pénteken.
A szocialista EP-képviselő szerint a jövő évi kongresszuson személyi változások lesznek a pártvezetésben.
Ez lesz az első személycsere a vezetésben 2014 óta.
Az Országgyűlés elnöke zártkörű megbeszélést tartott a szlovén nemzetgyűlés elnökével pénteken.
A szocialista EP-képviselő szerint a jövő évi kongresszuson személyi változások lesznek a pártvezetésben.
A Bécsi út közelében, az Aranyvölgyben is meg fog állni a Budapest–Esztergom-vonalon járó vonatok többsége.
Orbán szerint nem véletlen, hogy naponta több ezer embert szállítanak be Európába.
Az FM 100 millió forintot biztosított a berendezés felújításához, az OMSZ ezt további 35 millióval toldotta meg.
A kormánynak 2016. februárig jeleznie kell az Európai Uniónak, ha módosítani kíván a régióhatárokon.
Kevés esélyt lát arra, hogy megvalósuljon a Párbeszéd Magyarországért által kezdeményezett hármas népszavazás.
Ungárnak azért kell fizetnie, mert „melegnek” nevezte Kocsis Mátét, a VIII. kerület fideszes polgármesterét.
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt által készített kiadvány miatt jogi lépéseket tesz a lap.
Komoly változtatásokkal véglegesítette a kormány a terveket. Négy év alatt hússzorosára nőtt a büdzsé.
A V4-ek példát mutattak összefogásból az illegális bevándorlás kezelésében – mondta a belügyminiszter.
Korábbi betegeiket hagyhatják el a szakemberek a letelepedési támogatásként elnyerhető milliók reményében.
Azt javasolják az utasoknak, hogy a megnövekvő forgalom miatt elővételben váltsák meg a menetjegyeket.
Dohos lakásban lakik a magyarok több mint negyede, a nagycsaládok fele pedig a szegénység küszöbén él.
A miniszterelnök szerint Európa népei rájöttek arra, hogy a bevándorlás kulturális kérdés.
Kifogásolták, hogy vagyonátjátszásról írtunk a Hajdú-Bét csődje kapcsán.
Pécs megkaphatja az 1 milliárd 256 millió forintos állami támogatást a munkálatokhoz.
A honvédelmi miniszter szerint az emberiség levonta a háborúk tanulságait.
Sok tennivaló van még azért, hogy az államnak ehhez megfelelő pénzügyi és igazgatási ereje is legyen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hivatalokat is megfenyegette.
A kocsiját hátrahagyva gyalog próbált eltűnni, de nem jutott messzire a 35 éves moldvai sofőr.
Böröcz László szerint ez az eset is mutatja, hogy rossz irányba mennek kerületünk dolgai a gyenge városvezetés miatt.
Nehéz lesz majd nem észrevenni.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rehabilitálták azt a püspökladányi fideszes politikust, aki 2014 augusztusában kénytelen volt lemondani alpolgármesteri tisztségéről.
Félmilliárd helyett már 700 milliós csalással gyanúsítják Habony volt ügyvédjét.
Ukrajna minden területén tetten érhető a korrupció.
Dobrev Klára és Földi „Juci” azóta mindketten elváltak, és úgy tűnik, igen jó barátnők is lettek.
Elon Musk szerint minden országnak ki kellene lépnie az EU-ból.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.