Bár napjainkban az Európai Unióban eladott új autók kötelező felszerelése (sok más mellett) a tolatóradar, a 16 éves átlagéletkorú magyar állomány jelentős részében nem található meg ez az extra, így az utólagos beépítés – főleg a hosszabb kocsik vagy furgonok – esetében használtan vett kocsinál is megfontolandó. Akár már tízezer forint körül lehet komplett szetteket vásárolni, de természetesen a márkás készülékek ennek többszörösébe kerülnek, nagyjából 25 ezer forinttól pedig a beszerelést is vállalják a szakműhelyek.
(Fotó: Autó-Motor)
Alapesetben a tolatóradar a lökhárító négy szenzorjából (jeladó-jelvevő) és a központi egységből áll, de az érzékelők száma bővíthető (például előre is), kívánságra pedig elérhető külön belső LED-es kijelző, amely a hang mellett fényjelekkel is mutatja a szabad távolság csökkenését.
Nem mindegy, hogy a szenzorfejek megvásárolhatók-e színesben, illetve fényezhetők-e.
Mivel a rendszer működéséhez kábelköteget kell behúzni az autóba, létezik olyan is, amely vezeték nélkül kommunikál a központi egységgel, ez gyorsabbá és olcsóbbá teszi a szerelést – különösképpen teherautókhoz ajánlják.
(Fotó: Autó-Motor)
A legdrágább készülékek olyan extra szolgáltatásokkal is rendelkeznek, mint a vonóhorog-felismerés, a belső kijelző, amely egyrészt mutatja, hogy a kocsi mely részéhez közelít az akadály és milyen távolságra van még méterben. E tolatóradarok ára már átlépi az ötvenezer forintot, ugyanakkor jobb minőségűek, ami nem is annyira a távolságméréssel függ össze, inkább az üzembiztonsággal, s hogy nem zavarják az autó más elektromos rendszereit. A neves gyártótól származó készleteknek jobb a vízvédelmük, központi egységük jobban bírja a hőingadozást, a szenzorfejek pedig fényezhetők.
(Fotó: Autó-Motor)
Otthon olcsóbb, műhelyben biztosabb
Elméletileg házilag is beszerelhetők a tolatóradarok, ehhez a jobb gyártók segédeszközöket (kábelkötegelőt, fúróba illeszthető marószerszámot, amelynek az átmérője megfelel a szenzorfej furatméret igényének) és szerelési leírást mellékelnek, emellett YouTube-videók segítségében is lehet bízni. Persze a házi barkácsolásnak is lehetnek buktatói, így gondoljuk meg, vállalható-e az otthoni szerelés. Sokszor nem is csak a szerszámigény a kritikus pont, hanem a beszerelést végző személy jártassága, ügyessége, illetve problémamegoldó képessége.
(Fotó: Autó-Motor)
A beépítés a szenzorfejek helyének kimérésével kezdődik, azokat a talajtól mérve minimum 45, maximum 65 cm magasságba kell elhelyezni, egymástól szintén 45 cm távolság a javasolt vízszintes síkban. Ha túl alacsonyra kerülnek, a talajt is akadályként érzékelhetik, ha pedig rosszul pozícionálják őket, holtteret hagyhatnak.
Nem szabad a lökhárító szélének íves részére szerelni őket, mert így holttér alakul ki
a két egymás melletti szenzor között. Számít az is, hogy a lökhárító alatt közvetlenül található-e fém alkatrész (tartó, merevítő), mert az zavarja a szenzor működését, ezért azon 4×4-5×5 cm nagyságú területet kell vágni – előfordulhat, hogy emiatt előröl kell kezdeni a munkát.
(Fotó: Autó-Motor)
Mindenképpen a szakszervizek előnye a tapasztalat, tehát, ha egy típusnál már kikísérletezték a megfelelő beszerelési sémát, a következő már rutinból megy. A szenzor beszereléséhez le kell szedni a lökhárítót, ez ma nem feltétlenül számít egyszerű feladatnak. Itt van például a fotózás alanyaként választott autók közül a Mercedes E osztály (W211), melynek hátsó lökhárítóját nem kellett leszedni, az elsőt viszont igen. A Toyota Yaris Versónak le kellett venni a lökhárító szélső könyökelemeit, viszont mivel a lökhárító középrésze túl alacsonyan volt, a középső két szenzort az ötödik ajtó alsó, műanyag takaróelemébe kellett süllyeszteni. Így ezt, és az ajtó belső kárpitozását is le kellett szerelni.
Fotó: Autó-Motor
Számos részfeladatot ad a tolatóradar beépítése
Először kis fúróval előfúrnak a szakemberek, így, ha mégis rossz helyre került a lyuk, lehet még rajta javítani. Ha rendben van a furatok helye, akkor a gyártó által adott marószerszámmal lehet kialakítani a szenzor furatát. Ezt követően be kell vezetni a kábelköteget, valamint helyet kell keresni a vezérlőegységnek, ami egy csavarral vagy öntapadós hátlappal is rögzíthető kis doboz. Ilyenkor jön a belső kárpitbontás, mert igen ritkán van gyári szerelőnyílás, amelyen át könnyen elhelyezhető lenne a vezérlődoboz és a kábelköteg.
(Fotó: Autó-Motor)
A kábelek behúzásához igyekeznek gyári pontot találni, például a hátsó lámpa vezetékének nyílását, a pótkerékfészekben ledugózott nyílást, de ha másként nem megy, a lökhárító alatti szellőzőn vezetik be a kábeleket.
Minél bonyolultabb egy gépkocsitípus, annál nehezebb a rendszerek beszerelése is.
Ilyen szempontból a kisautók és kompaktok előnyben vannak, és amúgy a parkolássegítő eszköz a meglévő gyári tolatókamera hasznos kiegészítője is lehet. Mialatt készül a kábelezés, az autó színkódja alapján lefújják a gyárilag fekete szenzorfejeket.
(Fotó: Autó-Motor)
A vezérlőegység jelét rendszerint a tolatólámpáról veszik, tehát amint hátramenetet kapcsol a vezető, kigyullad a fehér fény, s rögtön éled a tolatóradar is. A beszerelés időigénye a kocsi és a kiépítendő rendszer bonyolultságától függően másfél órától akár hat óráig terjedhet, természetesen ez nagyban befolyásolja a szerelés költségeit. Ám összességében még egy használt autónál is megfontolandó beruházás a radar, ha a kényelmi szempontokon túl az esetleges parkolási sérülések javítását (illetve másik járműben okozott kár biztosítási fedezetét) is szem előtt tartjuk.
(Fotó: Autó-Motor)
