Javában zajlanak az új KRESZ-szel kapcsolatos társadalmi és szakmai egyeztetések, melyek egyikén az Építési és Közlekedési Minisztériumban mi is tettünk fel kérdéseket, illetve megfogalmaztunk észrevételeket. Akad egy lényeges, de ritkán említett pontja a tervezetnek: a traktorok közúti közlekedésének reformálása. Sokakat bosszantó, és számos autó- vagy motorbalesetet okozó probléma, hogy a mezőgazdasági vontatók – főleg az őszi és a tavaszi munkák idején – sarat hordanak fel a szántóföldek közelében lévő országutakra, amik esős időben nagyon csúszóssá válhatnak. Bár a mostani KRESZ 63. szakasza is rendelkezik a letakarításról, ritkán vonják felelősségre a hanyag traktorosokat (ez elsősorban balesetek kivizsgálásánál jellemző), ugyanakkor az új közlekedési jogszabályok e téren komolyt változást hozhatnak.

Mint az Autósélet cikkéből kiderül, műútra felhajtás előtt már nemcsak a mezőgazdasági gépek kerekeit, hanem a többi részeit (vázszerkezet, eke, tárcsa, kultivátor stb.) is kötelező lesz letisztítani, és erre a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara már figyelmeztette is a gazdálkodókat. Ha a takarítás dacára sár kerül az úttestre, a traktorosnak „Veszélyes úttest” és „Sárfelhordás” táblákat kell kihelyeznie mindkét oldalon, majd értesítenie kell a közútkezelőt. Ha ezt nem teszi meg, és más közlekedők bejelentése vagy rutinellenőrzés alapján derül ki a szennyezés, a mezőgazdasági vontató vezetője 150–300 ezer forint bírságra számíthat, és az út letakarítását is ki kell fizetnie. Amennyiben pedig egy autós vagy motoros a sáros úton megcsúszva balesetet szenved, az akár több millió forintra rúgó teljes kárösszeget a traktorossal fogják megtéríttetni.

Utóbbi költség (és személysérülés, netán elhalálozás esetén a büntetőjogi felelősség) eltörpül amellett, amivel a mezőgazdasági járművek helyszíni megtisztítása jár – az Autósélet be is mutat néhányat a sárrácstól egészen az automata mosóberendezésig. Nem mehetünk el szó nélkül az új KRESZ tervezetének további módosításai mellett sem, melyek a köznyelvhez igazodva immár traktornak nevezett járművek legnagyobb megengedett sebességéről is rendelkeznek: 40 helyett már 60 km/h-val haladhatnak közúton. Emellett további intézkedés is várható a torlódások csökkentésére, az autósok és a motorosok ugyanis a jogalkotói szándék szerint záróvonalon is megelőzhetik a traktorokat, természetesen csak abban az esetben, ha nincs szembeforgalom.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!