Aligha kérdés, ki lenne a legrosszabb ellenfél a Fradi számára az El-ben
Az Európa-ligában a nyolc továbbjutó közül kerül ki a zöld-fehérek nyolcaddöntős ellenfele.
Az Európa-ligában a nyolc továbbjutó közül kerül ki a zöld-fehérek nyolcaddöntős ellenfele.
Kállai Ákos lemondása után Martinek János a férfi- mellett a női válogatott mellett is dolgozhat.
Carlos Alcaraz és Danyiil Medvegyev is tornagyőzelemmel jelzi, hogy kész visszafoglalni a világranglista első helyét.
Az Európa-ligában a nyolc továbbjutó közül kerül ki a zöld-fehérek nyolcaddöntős ellenfele.
Kállai Ákos lemondása után Martinek János a férfi- mellett a női válogatott mellett is dolgozhat.
Carlos Alcaraz és Danyiil Medvegyev is tornagyőzelemmel jelzi, hogy kész visszafoglalni a világranglista első helyét.
Az Európai Labdarúgó-szövetségnél továbbra is magas polcon van a nagykárolyi Kovács István.
Kalmár Zsolt és Szoboszlai Dominik is eredményes volt, utóbbi még a kapufát is megdöngette.
Gáll András kiegyensúlyozottan versenyzett, nem adott esélyt az ellenfeleinek az öttusázók szezonnyitó versenyén.
A kispestiek nem játszottak rosszul, de óriási egyéni hibák miatt ezúttal is vereséget szenvedtek.
A szonda komoly mennyiségű alkohol jelenlétét mutatta ki Carlos Auzqui szervezetében.
Az angyalföldi csapat ezzel a vérszegény döntetlennel nem tudott elmozdulni az utolsó helyről.
Iga Swiatek Dohában úgy gázolt át az ellenfelein, ahogy még soha senki.
Úgy ért véget a világbajnokság, ahogy 1987 óta egyszer sem.
A Paris Saint-Germain a 17. percben 2-0-ra vezetett otthon a Lille ellen, de a 86. percben 3-2-es vesztésre állt.
Kettős svéd győzelem született a sílövő-világbajnokság vasárnapi zárónapján a férfi tömegrajtos versenyben.
A hazai visszavágón is Póta Georgina volt az SH-ITB Budaörsi SC vezéregyénisége a cseh Moravsky Krumlov ellen.
Még az ág is húzza a londoniakat, nem elég, hogy kikaptak, Cesar Azpilicuetát fejbe rúgták.
Úgy alakult, hogy a Newcastle kénytelen bevetni a harmadik számú hálóőrét jövő vasárnap a Wembley-ben.
A Ferencvárosnál vannak problémák az Európa-liga nyolcaddöntője előtt.
Kik lőtték a legtöbb gólt a BL-ben anélkül, hogy legalább egyszer megszerezték volna az aranyérmet?
A Fehérvár és a Puskás Akadémia egyaránt nyerésre játszott, az 1-1-es döntetlennek egyik sem örül.
A Nottingham Forrest meglepetésre pontot szerzett, 1-1-es döntetlent játszott a Manchester City ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Kicker szerint a magyar kapus nemzetközi klasszis, és a Bundesliga legjobbja volt a posztján.
Öt olyan együttes is szerepelt a labdarúgó NB III-ért vívott területi osztályozókon, amely korábban az NB I-ben is játszott. Sőt, az egyik közülük még bajnok is volt ott.
Jelenleg csupán hét játékosa van a Fehérvárnak, de a polgármester szerint biztosított a működés.
A C csoportban az éjjel az argentin Boca Juniors és a portugál Benfica összecsapása 2-2-re végződött.
A magyar válogatott balhátvédje elárulta, Mohamed Szalah ellen volt a legnehezebb dolga a Premier League-ben.
Az, hogy Grönland be akar lépni a nemzetközi futballba, nem különcség, hanem természetes igény.
SPORTSZERŰEN – A klubvilágbajnokság hosszú távon óriási üzleti eredménnyel kecsegtet.
Az antikváriusok felettébb érdekes emberek, a tisztes megélhetés reménye mellett általában szerelemből végzik a dolgukat.
Sokkolta a látvány.
Késsel támadt arra, aki nem akart fizetni.
Egy szociális otthonból tűnt el, a rendőrség és mentők együtt keresték.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.