Sallai mégis vállalja a játékot, Nego kikerült a kezdőből
Az már négy napja biztos volt, hogy Marco Rossinak változtatnia kell a mezőnyben.
Az már négy napja biztos volt, hogy Marco Rossinak változtatnia kell a mezőnyben.
A monacói pilóta mögé a két Red Bull sorakozhat majd fel a rajtrácsra Pérez, Verstappen sorrendben.
Szűkítette keretét Bíró Attila, a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.
Az már négy napja biztos volt, hogy Marco Rossinak változtatnia kell a mezőnyben.
A monacói pilóta mögé a két Red Bull sorakozhat majd fel a rajtrácsra Pérez, Verstappen sorrendben.
Szűkítette keretét Bíró Attila, a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.
Úgy tűnik, az edző egyelőre lemondott azon álmáról, hogy a francia válogatott szövetségi kapitánya legyen.
A több klub által áhított védekező középpályás hat évre írt alá a királyi gárdához.
Az NB I-ben a negyedik helyen végzett klub döntése nem okozott nagy meglepetést.
A csapatkapitányt feldobja, hogy telt ház lesz a Puskás Arénában, ugyanakkor aggódik is.
Szalai Attila lehetséges klubváltásáról írnak a török lapok a magyar–német meccs előtt.
Steph Curry 43 pontja mellé leszedett 10 lepattanót is, és ezzel ismét a csapata a döntő esélyese.
Egygólos szegedi győzelme után a trónkövetelő Veszprém a bajnoki döntő esélyese
Nem lesz szoros a népszerűségi verseny az egy évvel ezelőtti gólszerzők között.
Löw Zsolt továbbra is Thomas Tuchel másodedzőjeként Londonban, a Chelsea-nél képzeli el a jövőjét.
A címvédő és világbajnok francia labdarúgó-válogatott pénteken este 1-1-es döntetlent ért el Ausztriában a Nemzetek Ligája A divíziójának harmadik fordulójában.
A címvédő szombathelyiek izgalmas, hosszabbításos meccsen jutottak sorrendben ötödször a fináléba.
Korábban is Ekler Luca tartotta a rekordot távolugrában a paraatléták között.
Az ausztrál Nick Kyrgios elleni meccset 6:7, 0:3-as állásnál adta fel a legjobb magyar teniszező a stuttgarti ATP 250-es versenyen.
Sergio Pérez nyerte meg az első azeri szabadedzést, a másodikon Charles Leclerc volt a leggyorsabb.
Yvette Broch és Ana Gros is a Győri Audi ETO-t erősíti a következő szezontól.
Nikolics Nemanja 2010 és 2015, majd 2020 és 2022 között 314 tétmeccsen 164 gólt szerzett a székesfehérvári csapatban.
A 35. életévét június 18-án betöltő sokoldalú kézilabdázó 2010 és 2015 között már szerepelt a Fradiban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A francia klasszis nem véletlenül hagyta ki a királyi gárda első meccsét a klubvilágbajnokságon.
Nagy magyar álmot hiúsított meg harminc évvel ezelőtt.
Az életéről megjelent monográfiából olyan dolgokat is megtudtunk, amit eddig nem.
Javier Tebas, a La Liga elnöke fejtette ki, hogy miért életképtelen a megreformált klub-vb.
Sané érkezésével tovább szűkül a magyar játékos lehetősége a Galatasaraynál.
A második mérkőzésén erős európai vetélytárs várt az Inter Miamira a klubvilágbajnokságon.
Ismét megmutatta emberi nagyságát a magyar labdarúgó-válogatott kiváló szélsője.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Van, akit Magyar Péterék a listán piásnak, alkesznek, okoskodónak vagy emberileg alkalmatlannak titulálnak.
Már negyedszer kellett megszakítani egy meccset az Egyesült Államokban zajló tornán.
Gengszterfilm? Igen. Valós sztori? Még inkább.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.