A kilencedrendű vádlottat folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével mint társtettest, valamint magánokirat-hamisítás vétségével vádolja az ügyészség; 51 napon keresztül tartották előzetes letartóztatásban. Elmondta, hogy letartóztatása idején a megpróbáltatások „külső utasításra, azaz szándékos nyomásgyakorlás részeként, vagy csak úgy, de folytatódtak”. Beszámolt arról, hogy egyszer, kihallgatásra kísérés közben közölték vele, lenne módja megegyezni „bizonyos dolgokban”, és akkor hamarabb hazajuthatna a családjához. A vádban szereplő kommunikációs szerződésekről elmondta: „a teljesítések megtörténtek, minden esetben indokolt szerződésekről volt szó a vádirat állításával ellentétben”.
Megdolgozná Hagyóékat a BKV
A november 15-ei tárgyaláson a BKV Zrt. polgárjogi igényt jelentett be a vádlottakkal szemben a bírósághoz benyújtott indítványában. Kemenes Csaba, a BKV jogi képviselője akkor közölte: a cég polgárjogi igénye megegyezik a vádiratban szereplő vagyoni hátrány összegével, továbbá ezen összeg járulékos költségeit érvényesíti a vádlottakkal szemben. A közlekedési vállalat képviselője részletesen felolvasta a vádiratban szereplő, egyes vádlottak terhére felrótt összegeket.
Az MSZP és az SZDSZ kérését kellett teljesíteni
R. Miklós nyolcadrendű vádlott nyomozati szakban tett vallomása szerint a BKV Zrt. kommunikációs és közbeszerzési szerződéseinek megkötésénél, munkatársak felvételénél teljesíteni kellett az MSZP és az SZDSZ politikusainak a kérését – derült ki a november 8-ai tárgyaláson.
Hagyó tagad
Hagyó Miklós tagadta az ellene és társai ellen folyó per korábbi tárgyalásán a negyedrendű vádlott által a nyomozati szakban tett vallomások őt terhelő állításait a Kecskeméti Törvényszéken. Nem először tett ilyet, október elején Antal Attila, a Budapesti Közlekedési Vállalat Zrt. egykori vezérigazgatójának nyomozati szakban tett vallomását nevezte valótlanságnak, és közölte, hogy ő senkit nem utasított szerződéskötésre.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!