„Mi újság, kollégák, mi a helyzet, hölgyek, urak?” – érdeklődött kedélyesen Gyurcsány Ferenc a jánoshidai teleház hátsó bejáratánál az érkezésére összegyűltektől. „Hol a tábla?” – kérdeztek vissza többen arra célozva, hogy vasárnap a volt miniszterelnök „Én is cigány vagyok” feliratú lappal a nyakában tüntetett a Fidesz budapesti székháza előtt.
Gyurcsány Nagykörűből érkezett Jánoshidára, s a teleház előtt az alábbi plakáttal fogadták: „Gyurcsány! Mondd meg a Bajnainak, fizessék ki a libáinkat!” A DK vezetője hangsúlyozta: nem hazafiság az, ha egymásba töröljük a lábunkat, utalva az épület előtti incidensre.
„Azokkal kell lenni, akiket ártatlanul bántottak. Rengeteg tisztességes cigány család él Magyarországon. Az a jobboldal, amely ezt nem érti, attól kilométerek választanak el engem” – jelentette ki Gyurcsány. Jászberényben a Déryné Művelődési Központ előtt többen „Én is magyar vagyok” feliratú táblával a nyakukban fogadták a DK-elnököt, utalva újra a Fidesz-székház előtti tüntetésre. A mintegy száz érdeklődő számára tartott lakossági fórum előtt Gyurcsány sajtótájékoztatót tartott, ahol arról beszélt, hogy pártja már az Orbán Viktor utáni időkre készül.
Tandíj
A DK a havi néhány ezer forintos tandíjat, többkulcsos jövedelemadó-rendszer bevezetését és a bankadó eltörlését támogatja – erről már kedden reggel beszélt Gyurcsány a Kossuth Rádió műsorában. A Demokratikus Koalíció szerint szükség van a méltányos, havi néhány ezer forintos, a tanulást mindenki számára lehetővé tevő tandíjra. Ezt minden hallgatónak fizetnie kellene, a pénz a felsőoktatási intézményeknél maradna, és a tandíjból befolyó összeg legalább feléből szociális és tanulmányi ösztöndíj járna – ismertette elképzeléseiket a volt szocialista miniszterelnök.
Meg kell szüntetni a „büntető jellegű” bankadót
A DK programja szerint a személyijövedelemadó-rendszer többkulcsos lenne. A „büntető jellegű” bankadót, „amely miatt nincs hitelezés és áll a gazdaság, meg kell szüntetni” – jelentette ki Gyurcsány, megjegyezve: a nagyjából európai mértékű bankadót még ő vezette be Magyarországon.