Most erről tárgyalna az MSZP

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az MSZP által indított Szövetség a változásért elnevezésű kezdeményezés január végén oktatási kérdésekről tárgyal.

TK
2013. 01. 11. 12:27

Kunhalmi azt mondta: a január 24-i egyeztetésre is meghívót kaptak a fenti szervezetek, amelyek az egyeztetési folyamat bármely szakaszában szabadon csatlakozhatnak a tárgyalásokhoz.

Mint az ismert, több ellenzéki párt a múlt héten kezdett egyeztetni egy új alkotmány megalkotásáról. Az első, a közjogi kérdésekről zajló egyeztetésen a Magyar Szocialista Párt kezdeményezésére a Demokratikus Koalíció, az Együtt 2014 Választói Mozgalom, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Szövetségben, Együtt Magyarországért képviselői vettek részt.

A Magyar Nemzet beszámolt róla: Bajnaiék legfrissebb javaslatából hiányzik az, hogy házasság férfi és nő között jöhet létre.Tandíj, ingatlanadó, fizetős egészségügy. Ezek bevezetésének lehetőségét teremti meg a Bajnai Gordon vezette Együtt 2014 alkotmánytervezete – mondják a Lánchíd Rádió által megkérdezett szakértők. A javaslat egyes pontjait Törőcsik Zsolt vette górcső alá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.