Nem lenne meglepetés az MSZP győzelme

Roppant kiélezett verseny várható a vasárnapi szentendrei időközi választáson a püspökmajori lakótelepen.

Kovács András
2013. 03. 22. 10:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 2006-os országgyűlési választáson ebben a városrészben az MSZP 41,04, a Fidesz–KDNP 39,88, az SZDSZ 9,38, míg az MDF 5,33 százalékot ért el. Jól látszik, hogy a szocialisták ekkor viszonylag simán győztek és a szabad demokratákkal kiegészítve a szavazatok abszolút többségét is megszerezték. A 2004-es EP-választáson a Fidesz 50,32 százalékot ért el, míg az MSZP és az SZDSZ együtt 38,79-et, azonban a részvétel jóval alacsonyabb volt, mint 2006-ban, ami azt mutatja, hogy vélhetően a baloldal hívei maradtak otthon. 2002-ben bár a Fidesz–MDF-lista kapta a legtöbb szavazatot a körzetben, azonban az MSZP és az SZDSZ együtt 47,76 százalékot ért el a jobbközép pártok 37,87 százalékával szemben. 

Az eredményekből egyértelműen látszik, hogy a püspökmajori városrészben a baloldal nagyon komoly hagyományokkal és tartalékokkal rendelkezik, így egyáltalán nem lenne meglepetés, ha most vasárnap az ő jelöltjük futna be. Ráadásul egy ismert embert indítottak a szocialisták, ami szintén az ő malmukra hajthatja a vizet. A voksolás mindenképpen kiélezett lesz, amelybe a TÉSZ jelöltje is komolyan beleszólhat. 

Szentendrén egyébként tavaly márciusban már tartottak egy időközi választást a 7-es számú körzetben. Akkor Kőrösi Tibor, a Fidesz–KDNP jelöltje lett a választókerület új képviselője, miután a négy jelölt közül ő szerezte a legtöbb, 46,9 százaléknyi voksot. A második helyen a TÉSZ jelöltje futott be, míg a szocialisták csak a harmadik pozíciót tudták megszerezni a Jobbik előtt.

2012-ben tizennégy időközi választást tartottak a 10 ezer főnél népesebb településeken, ahol a pártok támogatottságának a változását lényegesen jobban lehet látni, mint a kistelepüléseken. Szentendrén márciusban voksoltak, Kőrösi Tibor, a Fidesz–KDNP jelöltje 46,9 százaléknyi szavazatot kapott. A II. kerületben áprilisban tartottak időközi megméretést, ott az LMP, az MSZP és a Demokratikus Koalíció egységesen sorakozott föl egy független jelölt mögé, de a Fidesz–KDNP jelöltje így is közel 60 százalékot szerzett. Szintén áprilisban Miskolcon nagyon szoros küzdelemben győzött a kormánypárt, míg a Jobbik és az LMP csúfosan leszerepelt.

 

Májusban Dunaújvárosban szavazhattak, de a szocialisták korábbi fellegvárukban képtelenek voltak az áttörésre, és 13 százalékkal kaptak ki a Fidesztől. Gyomaendrődön ugyancsak májusban voksoltak, ahol egy helyi egyesület jelöltje futott be, a Fidesz a legjobb eredményt érte el a parlamenti pártok versenyében. Július elsején ismételten Dunaújvárosban tartottak választást, ahol a Fidesz–KDNP aspiránsa ha szorosan is, de győzött. Július 29-én Balmazújvárosban járulhattak az urnákhoz a választók, ahol független győzelem született, de a Fidesz–KDNP maradt a legerősebb parlamenti párt, az MSZP el sem indult.  
 

A legtöbb embert érintő voksolást szeptember 2-án Hódmezővásárhelyen tartották, ahol fölényesen győzött Almási István, a kormányzó pártszövetség jelöltje. Az MSZP annak is örülhet, hogy csak 30 százalékkal kapott ki legfőbb riválisától, de még a 2010-es baloldali voksmennyiséget sem sikerült megkapnia. Október hetedikén Sopronban szavaztak, ahol az MSZP idei első győzelmét aratta, de fontos megjegyezni, hogy a 2010-es választást leszámítva a körzetben mindig baloldali dominancia volt jellemző.

 

Október 28-án Dabason Kosztolányi Gyula, a Dabas Fejlődéséért Integrálódók Egyesülete (DAFI) és a Fidesz közös jelöltje lett a 3. számú egyéni választókerület új képviselője, míg Baján Csubákné Besesek Andrea (Fidesz–KDNP) a szavazatok 46 százalékával győzött, 342 voksot begyűjtve. Az MSZP lett a második 29 százalékkal és 219 szavazattal. Tiszavasváriban ugyanezen a napon időközi polgármester-választást tartottak, amelyen a jobbikos Fülöp Eriket újraválasztották. December 2-án Budakalászon a kormánypártok által támogatott független jelölt diadalmaskodott. December 9-én alacsony, 28 százalékos részvétel mellett Petrovay Zoltán, a Magyar Szocialista Párt jelöltje nyerte a vasárnap tartott időközi önkormányzati választást Szolnokon, a 7. számú egyéni választókerületben.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.