A Magyar Nemzet értesülései szerint az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének szakbizottsága korábban azt javasolta strasbourgi ülésén, hogy indítsák el a hazánkkal kapcsolatos monitoringeljárást. A lap úgy tudja, hogy a balliberális többségű testületben mindössze egy szavazattal ment át a javaslat. A megfigyelési eljárást olyan ET-tagország ellen indíthatják, ahol kétely merült fel a demokrácia, a jogállamiság, illetve az emberi jogok maradéktalan érvényesülését illetően. Magyarország vonatkozásában tavaly, az alkotmányozási folyamat során merült fel ez az elképzelés.
Az alaptörvény negyedik módosításának nagy része összhangban áll vagy összeegyeztethető az európai normákkal és sztenderdekkel, és néhány része támadható – derült ki a Martonyi János külügyminiszter által felkért külföldi szakértők jelentésének összegzéséből.
A Fidesz EP-képviselőcsoportja nem fogadja el a Tavares-jelentést. A dokumentum egy precedens nélküli, balliberális politikai ultimátum, amely direkt utasításokat ad a magyarok által választott Országgyűlés számára, az országot pedig tulajdonképpen nemzetközi gyámság alá helyezné. Ez az eljárás példátlan és szembe megy az Európai Unió alapvető elveivel. Az MSZP elégedett.
Április közepén ismét „magyar napot” tartottak az Európai Parlamentben, többek között az alaptörvény negyedik módosításának apropóján. Viviane Reding uniós biztos Magyarországgal kapcsolatban úgy fogalmazott: a helyzet megoldására ott van a 7-es cikkely a kezünkben, „igaz, ez atombomba”.
Mint ismert, Orbán Viktor kétnapos spanyolországi útján arról beszélt, a magyar kormány várja a negyedik alkotmánymódosítás európai bizottsági vizsgálatának befejezését, és azt követően készen áll a kérdések megvitatására. A hazánkról szóló vélemények kapcsán később azt mondta: „nagyon sok a nehezen érthető és a nemzetközi sajtóban gyakran félreértelmezett körülmény”.
A jelentésben megfogalmazott ajánlások nem európai uniós hatáskörökre vonatkoznak – mondta el az MTI-nek a kormány EU-ügyi államtitkára, Győri Enikő. Mint mondta, „a kommunista pártból indult”, jelenleg zöldpárti EP-képviselő „úgy gondolja, vissza kellene csinálni mindent, ami az elmúlt három évben Magyarországon történt egy demokratikusan megválasztott parlament és kormány által”. Kijelentette: a magyar kormány részletesen, adatokkal és tényekkel alátámasztva meg fog cáfolni a jelentéstervezetben szereplő „minden egyes ténybeli tévedést és ferdítést”.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!