Bajnai nem figyel a mérésekre

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Medián és a Szonda Ipsos után a Századvég mérései is arra mutatnak, hogy Mesterházy Attila esélyesebb Bajnai Gordonnál arra, hogy a baloldal vezére legyen.

Magyar Nemzet
2013. 06. 12. 3:11

A jelek szerint az Együtt 2014–PM nem hajlandó tudomást venni a három közvélemény-kutató egybehangzó mérési eredményeiről. A be nem jegyzett pártszövetségnél lapunkkal nemrég még mindig azt közölték, hogy Bajnai Gordon a legesélyesebb kihívója Orbán Viktornak, Mesterházy Attila pedig „a rezsim” által a volt miniszterelnök ellen folytatott „gyűlöletkampánynak” köszönheti, hogy jelenleg népszerűbb. Az Együtt 2014–PM tegnapi közleménye az árvízi védekezés kapcsán is úgy fogalmaz Bajnairól, mint aki „Orbán kihívója”.

Májusban is megőrizték előnyüket a kormánypártok, míg az ellenzéki erők továbbra sem képesek áttörésre. Mindezek ellenére ha létrejönne egy teljes, a Jobbikot is magába foglaló választási koalíció, és ezt a szavazók is elfogadnák, akkor ez az alakulat simán megnyerne egy mostani választást. A Fidesz–KDNP-kormányhoz képest egyetlen korábbi ciklus hasonló időszakában sem állt még ilyen jól kormánypárt hazánk történetében.

 

Áprilisban is a Fidesz–KDNP maradt az ország legnépszerűbb politikai alakulata, így a kormánypártok már 2006 júliusa óta állnak a közvélemény-kutatások élén, ami 81 hónapos rekordnak felel meg. Az ellenzéki erők csak abban az esetben tudnák legyőzni a kormánypártokat, ha abban a Jobbik is helyet kapna.

 

Már 80 hónapja vezeti a közvélemény-kutatásokat a Fidesz–KDNP a riválisaival szemben, a márciusi összesített adatok alapján, a kormánypárt jelenleg megszerezné a parlamenti mandátumok több mint kétharmadát, így a szocik nagyobb verést kapnának, mint 2010-ben. Egyébként a korábbi kormányok hasonló időszakában a kormánypártok egyszer sem álltak ilyen jól, és mindannyiszor súlyos vereséget szenvedtek volna.

A februári közvélemény-kutatásokat összefoglaló cikkünkben arról írtunk,
hogy növelte előnyét a Fidesz–KDNP a pártok versenyében a riválisokkal szemben, így a kormányerők már 2006 júliusa óta vezetnek, ami 79 hónapos egyedülálló rekordnak számít a rendszerváltozás óta. A biztos szavazókat tekintve az ellenzék fölényben van, de teljes összefogás egyelőre nem várható a parlamenti patkónak azon az oldalán.

Továbbra is magabiztosan vezet a Fidesz–KDNP-szövetség az összes, januárban publikált közlemény-kutatás szerint, az MSZP nem erősödik jelentős mértékben, míg a Jobbik és az LMP folyamatosan veszít támogatóiból. Gyurcsányék egyelőre nagyon távol vannak a parlamenttől, s Bajnaiéknak sincsen okuk az örömre.

 

 

 

(Bákonyi Ádám)

A teljes cikket a Magyar Nemzet szerdán utcára kerülő számában olvashatják.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.