Azért az ellenzéki rendezvény előtt reagálnak, mert – mint mondta – „egy hiteltelen ember mondanivalójának gyakorlatilag nincs jelentősége”, s addig senki nem hisz neki, amíg nem nyilatkozik ebben a kérdésben. A győriek pedig nem kérnek a szocialista politikus „reménytelen ígéreteiből”, inkább még mindig arra a kérdésre várnak egyenes választ, mit tud Simon Gábor eltitkolt százmillióiról – mondta.
„A győriek is azt kérdezik, honnan van a pénz; abban bízunk, hogy Győr lehet az őszinteség városa Mesterházy Attila pályafutásában, ahol végre bebizonyíthatja, hogy ő nem akarja, hogy visszatérjen minden idők legkorruptabb kormányzása” – jelentette ki Németh Zoltán, aki szerint a szocialista politikus 27 napja menekül a válaszadás elől.
Az MSZP elnökét jövő hét hétfői ülésére várja a mentelmi bizottság, tájékoztatott hétfőn Rubovszky György, az Országgyűlés bizottságának elnöke. Elmondása szerint arra várnak választ, amit korábban írásban is feltettek Mesterházynak, hogy mire alapozza azt a sajtóban megjelent kijelentését, miszerint Simon Gábor nem közéleti szerepvállalásával összefüggésben halmozta fel ezt a 240 milliós vagyont.
Rubovszky arról is tájékoztatta a közvéleményt, hogy megérkezett a Pécsi Tudományegyetem válaszlevele, amelyben elfogadták azt a felkérést, hogy dolgozzák ki azt a jogi állásfoglalást, amelynek alapján Simon képviselői illetményének visszavételét vizsgálják. Ez a következő hetekben fog elkészülni.
A Magyar Nemzet február 4-én írt először arról, hogy Mesterházy Attila szocialista pártelnök egykori helyettese, Simon Gábor évek óta hatalmas, csaknem 250 millió forintos vagyont parkoltat egy osztrák pénzintézet számláján, amelyet nem tüntetett fel egyetlen vagyonnyilatkozatában sem. Azóta a politikus kilépett a szocialista pártból, lemondott mandátumáról, az ügyészség pedig február 18-án gyanúsítottként hallgatta ki Simont. A Központi Nyomozó Főügyészség az adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő adócsalás bűntettével, valamint kétrendbeli magánokirat-hamisítás vétségével gyanúsítja a volt országgyűlési képviselőt.