Takács István, a DK elődjének a megalapítója ugyanakkor a Heti Válasznak adott interjújában nemrég azt is elmondta: őt később a jelenlegi pártigazgató, Varju László kivásárolta, majd azért cserébe, hogy hallgatott Gyurcsány 2011-es pártszakítási céljairól és a DK létrejöttének körülményeiről, éveken keresztül fizetést kapott tőlük mint a párt országgyűlési csoportjának alkalmazottja, bár ezért munkát nem vártak el tőle. A DK az ügy kirobbanása után közölte: ők továbbra is megbíznak Gyurcsányban.
Így verte át saját volt párttársait Gyurcsány
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetMiközben „naponta tett hűségesküt az MSZP-nek”, már régen kidolgozta a pártszakítás tervét Gyurcsány Ferenc – mondta el a DK elődjének alapítója.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














