Gond is meg nem is a két Gripen kiesése

Az elmúlt öt évben nőtt a kiképzett pilóták és a műszaki személyzet létszáma – mondta a honvédelmi miniszter.

FB
2015. 06. 26. 12:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A sajtótájékoztató eredeti témája a légi utántöltés lett volna, melyre tudósítónk, Zord Gábor akkreditációját újfent visszautasította a Honvédelmi Minisztérium. Az eseményen részt vett újságírók és hírügynökségi jelentések szerint a tájékoztató témája is megváltozott. Hende Csaba honvédelmi miniszter ugyanis arról tartott előadást, hogy a rövid időn belül történt három repülőbaleset ellenére – melynek rendszerszintű hátterével többször foglalkoztunk a Magyar Nemzet hasábjain – minden rendben van a honvédség repülőerőinél.

Hende Csaba az MTI szerint hangsúlyozta: a két, balesetet szenvedett Gripen repülőgép kiesése ellenére a magyar légierő minden nemzetközi kötelezettségének eleget tud tenni, és továbbra is elsőrendű feladata a magyar légtér védelme. Bejelentette, hogy a svéd partnertől már megérkezett egy kölcsönbe vett, kétüléses Gripen repülőgép.

Közölte, hogy a svéd féllel történt megállapodás értemében tíz évvel, 2026-ig megnövelték a gépek lízingjét, azután magyar tulajdonba kerülnek a gépek. Az újrakötött egyezmény értelmében a sarkkör közelében lévő svéd légtérben háromévente éleslövészeten is részt tudnak venni a magyar pilóták. A miniszter természetesnek nevezte, hogy gondot jelent a 14 Gripenből kettőnek a kiesése, de ez nem veti vissza a légierő képességeit.

Hende Csaba kérdésre válaszolva a csütörtöki balesetről is részletes tájékoztatást adott. A szolnoki bázisrepülőtér fölött tűz ütött ki a Magyar Honvédség egyik Jak-52-es típusú oktatógépén, a kabin első részében utazó pilóta leszállás közben súlyos égési sérüléseket szenvedett.

A Jobbik közleménye szerint nem fenntartható az, ami most légierő címszó alatt folyik, inkább a „légierőlködés” kifejezés illene rá. „Botrányos az, hogy a kormány tétlenül nézi, hogy a drágán és hosszú évek alatt kiképzett szakembergárda elszállingózik” – írta Kulcsár Gergely országgyűlési képviselő.

Nem volt típushiba

Kővári László repülési szakértő megbízható, jó repülési tulajdonságokkal rendelkező, a pilóták alapkiképzésére alkalmas repülőnek nevezte a Jak 52-est. A balesettel kapcsolatban portálunknak elmondta, a repülőnek nem igazán volt típushibája. „Eltörhetett az üzemanyagcső, meghibásodhatott a hajtómű olajrendszere, számos probléma léphetett fel, de egyelőre semmi biztosat nem lehet mondani. Azt sem tudjuk, hogy vajon a pilóták csináltak-e valamit rosszul. Mivel a gép kigyulladt, nagy valószínűséggel nem ők hibáztak, de ezt sem lehet pontosan megmondani” – magyarázta a szakember.

A Jobbik az alábbi kérdésekre várja Hende Csaba válaszait: hogyan jelentkezhetnek műszaki hibák sorai egyetlen felhasználónál, míg máshol nem? Van-e összefüggés a balti légtér védelmére való felkészülés, a sorozatos, Oroszországot provokáló NATO-hadgyakorlatok és ezen balesetek között? Lép-e valamit a minisztérium a további, tragédiával fenyegető vészhelyzetek megakadályozása érdekében?

Az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok és a félrebeszélés helyett a Jobbik követeli az események alapos és szakszerű kivizsgálását, az ezekhez vezető körülmények feltárását és a felelősök megnevezését.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.