Már országos referendumról beszélnek olimpiaügyben

Bánki Erik szerint nem lehet szétválasztani Budapestet és a kormányt ebben az ügyben.

MNO
2017. 02. 21. 9:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Ha népszavazást kell majd kiírni az olimpiáról, akkor annak a népszavazásnak országosnak kell lennie, mert a nemzeti költségvetésből költenénk a beruházásokra, az pedig mindenkire tartozik” – mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában Bánki Erik.

A fideszes politikus szerint nem lehet szétválasztani a kormányt és Budapestet ebben az ügyben, mert a kiadásokról a kabinet dönt. Hozzátette: „Elfogadhatatlannak tartom, hogy az olimpia ügyéből most rövid távon politikai tőkét akarnak kovácsolni olyan ellenzéki pártok, amelyek korábban támogatták az olimpiát. Ez nem politikai, hanem nemzeti ügy.”

A kormányzati kommunikáció összevisszaságát jelzi, hogy Kósa Lajos korábban a fővárosra tolta az olimpia ügyét. A Fidesz országgyűlési frakcióvezetője azt mondta: „az olimpia Budapest ügye, az olimpiát városok rendezik, nem kormány, nem parlament”. Tarlós István arcátlanságnak nevezte Kósa nyilatkozatát. A frakcióvezető hétfőn az ATV-ben próbálta megmagyarázni és újraértelmezni mondatait, azt mondta: „egyszerű félreértésről van szó”.

Orbán Viktor hétfői parlamenti felszólalását követően újságírók előtt már arról beszélt, hogy „volt egy nemzeti ügyünk, amelyből pártügy lett, kérdés, lehet-e újra nemzeti ügyet csinálni”. A miniszterelnök szerint ha nem sikerül nemzeti üggyé tenni az olimpiát, „be kell látni, pártügyként nem lehet diadalra vinni”. Nem derült ki, hogy ez azt jelenti-e, hogy lemondott-e végleg az olimpiai pályázatról. Hozzátette: szerdán a Fővárosi Közgyűlés meg fogja vitatni a helyzetet.

Horváth Csaba, az MSZP fővárosi képviselője lapunknak elmondta, azt javasolta, hogy szerdán a Fővárosi Közgyűlés ne csak úgy általában vitassa meg a Momentum Mozgalom sikeres aláírásgyűjtése után kialakult helyzetet, hanem azonnal döntsön a referendum kiírásáról.

Időközben Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke közleményben jelentette ki: független köztestületként a szervezet a jövőben is mindent megtesz annak érdekében, hogy előmozdítsa és segítse, hogy Magyarország mihamarabb olimpiának adhasson otthont.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.