Lex CEU: rejtélyes rendőri látogatás a tüntetés szervezőinél

Polgári engedetlenséget hirdetett az egyetemi oktató.

Katona Mariann
2017. 04. 06. 3:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A CEU nekünk szakmai ügy, ha mi nem tudunk megszólalni, akkor kitől várhatunk egyáltalán segítséget? – mondta lapunknak Bárány Tibor, a BME adjunktusa, aki kedden jelentette be, hogy legalább 200 kollégájának csatlakozása esetén polgári engedetlenség formájában beszünteti a tanítást április 10-től, azaz jövő hétfőtől. Az oktató tanszéke az elsők között volt, amely kifejezte nemtetszését a lex CEU kapcsán, és kiállt az egyetem mellett. Bárány most a hazai akadémiai közegre kíváncsi: – Van-e lendület, van-e elszántság bennük? – kérdezte az oktató, majd hozzátette, környezetében többen nem hisznek ebben. Hangsúlyozta, hogy a 200 csatlakozó azért fontos, mert ekkora tömegben nagyobb védettséget élveznek a retorziókkal szemben, egyúttal komolyabban vehető, mint ha csak néhányan tiltakoznának. Amennyiben akciója nem kap elégséges szakmai támogatást – tegnap még így állt a dolog –, akkor a tiltakozás hagyományos formáiban tervezi a folytatást, például tüntetésekkel. A BME vezetésétől sem támogató, sem tiltó üzenetet nem kapott még – tette hozzá.

A tudományos szereplők rezignált csoportjába tartozik Szöllősi Gergely János, az MTA-ELTE Lendület Evolúciós Genomika Kutatócsoportja vezetője. Komoly munkájába került, hogy az Európai Kutatási Tanács 1,45 millió euróval támogassa egy genetikai kutatását, amihez neves külföldi kutatókat szeretne Budapestre hívni – írta a 444-nek küldött levelében. Bevallotta, van egy jól begyakorolt monológja arról, hogy a Fidesz hogyan alakult egy karizmatikus liberális-radikális pártból cinikus populista-jobboldali párttá, és próbálja mentegetni az országot a tudósok előtt. Ám úgy érzi, most valami elromlott. „Az általam pontos és árnyalt képnek gondolt leírás mára már külföldi kollégáim szemében egy születőben lévő diktatúra mentegetőjévé tesz” – írta a kutató, aki keresni kezdte az érveket, mégis miért akarná Budapesten tartani a kutatást. Sajátos ízt érezhetnek a kutatók amiatt is, hogy míg az egyetem amerikai–magyar identitása itthon problémát jelent, addig a miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel a hasonló szerkezetben működő svájci École Hoteliere egyetemen szerezte diplomáját.

A Professzorok Batthyány Köre viszont határozatban önkéntes némasági fogadalmat vállalt a témában. – Nem, erről nem nyilatkozom – mondta kollégánknak Náray-Szabó Gábor, a kör elnöke, amikor a lex CEU-ról kérdezte.

A tudományos élet szereplői is arra szeretnék rábírni Áder János államfőt, hogy ne írja alá a törvényt. Emellett érvelt tegnap a Bibó István Szakkollégium, valamint Barabási Albert fizikus és hálózatkutató. A nemzetközi támogatók közül kiemelendő a Nobel-díjat kibocsátó Svéd Királyi Akadémia magyar kormánynak küldött tiltakozó levele, valamint a Harvard elnökéé, amely arra a kárra figyelmeztet, amit az új jogszabály Magyarország tudományos hírnevének és nemzetközi kapcsolatainak okozhat.

A tiltakozók furcsa napokat élnek: a vasárnapi tüntetés egyik magyar szervezőjénél, valamint egy külföldi résztvevő fővárosi lakásánál is megjelent egy rendőr – értesítette lapunkat a két érintett CEU-s hallgató. A külföldi diákot hétfő éjjel kereste meg egy rendőr a tartózkodási engedélye szerinti címen, és addig nem távozott, míg körül nem nézett a lakásban. A magyar hallgató az egyik szomszédjával együtt észlelte, hogy egy rendőr egy kulcscsomóval a kezében bejutott a zárt körfolyosóra, ahol laknak. Amikor érdeklődött, miben segíthet, a rendőr olyan lakásszámot mondott, ami nincs a folyosón. Megkerestük a hatóságokat az ügyben, ám lapzártánkig nem érkezett válasz. Egy apró tiltakozó csoport egyébként tegnap megkísérelte lezárni a fővárosi hidakat, de csak az Erzsébet hidat sikerült végül pár percre.

Levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnök Manfred Weberhez, az Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetőjéhez – írja az Origo. A kormányfő azért írt a Fidesz európai parlamenti pártcsaládját vezető politikusnak, mert arról értesült, hogy Webert lobbisták keresték meg a Közép-európai Egyetemet (CEU) érintő törvénymódosítás ügyében.

Cikkünk megjelenése után a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) azt közölte: cáfolják azt az állítást, mely szerint a vasárnapi tüntetés szervezőinél rendőrök jártak volna. A BRFK rendőrei ilyen intézkedést nem hajtottak végre, a demonstrációt követően magánlakásba nem mentek be, a cikkben leírt intézkedésekről a Budapesti Rendőr-főkapitányság nem tud – áll a közleményben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.