Ismét útjára indul a békemenet

Március 15-én útjára indul a kilencedik békemenet a Civil Összefogás Fórum–Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány szervezésében. Ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF–CÖKA szóvivője lapunknak elmondta, hogy a jelenlegi helyzetben nem is lehetne aktuá­lisabb a békemenet.

Máté Patrik–Ternovácz Áron
2022. 03. 15. 8:00
Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar emberek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc ünnepén egyértelmű üzenetet küldhetnek Brüsszelnek és a magyar baloldalnak abban a tekintetben, hogy nem kívánnak belekeveredni semmilyen háborúba, nem kívánnak sem fegyvereket, sem katonákat küldeni a frontvonalra 

– nyilatkozta lapunknak ifj. Lomnici Zoltán a békemenet jelentőségéről. A Civil Összefogás Fórum–Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF–CÖKA) szóvivője hozzátette: a demonstráció ezúttal – szimbolikusan és ténylegesen – hidat képez azok között a magyar emberek között, akik a fegyverek elhallgatását várják a szomszédunkban, és nap mint nap ezért szorítanak és imádkoznak. 

– A béke üzenetével és a háború elutasításával a békemenet – klasszikus nemzeti, szuverenista hitvallása mellett – ennél aktuálisabb nem is lehetne, mint nemzeti ünnepünkön – húzta alá ifj. Lomnici. – Minden egyes megmozdulás a magyarság megmaradását és prosperitását elősegíteni kívánó emberek szabad akaratának a diadala. Persze van az eszmék mellett gyakorlati oldala is az eseménynek – annak a kifejezése, hogy a résztvevők hitet tesznek a közös értékeik mellett.

A békemenet sikerének kulcsa tehát az a közös akarat, amely kétségtelenül egy politika és egy személy, a polgári-nemzeti ideológia és Orbán Viktor kormányfő körül összpontosul 

– rögzítette.

Ahogy a szóvivő fogalmazott, a békemenetek tömegei olyan békés, a nemzetért tenni akaró emberek sokaságát jelenti, akik hosszú évek óta alázattal és méltóságteljesen vesznek részt a rendszerváltozás utáni legnagyobb utcai megmozdulássorozaton.

– A baloldal ostobaságát és gátlástalanságát soha nem szabad alábecsülni. Amilyen ellenzék ennek a hazának jutott, nekünk meg kellett tanulnunk együtt élni azzal, hogy ilyen ingadozó jellemű, külső erők által könnyen befolyásolható, megalkuvó gátlástalanokba botlunk nap mint nap, akár a médiában, akár a parlamentben kell hallgatnunk esztelen és sötét megnyilatkozásaikat – jegyezte meg Lomnici annak kapcsán, hogy számít-e ellentüntetőkre a békemenet alatt. Ennek a szelleme bizonyosan fog kísérteni március 15-én, de ahogy a múltban, úgy a jelenben sem tartunk ettől egy pillanatig sem – tette hozzá.

A békemenet gyülekezője 12 órakor lesz a Komjádi uszoda előtt, majd a Margit híd felé indulnak, a tömeg a Szent István körúton, a Bajcsy-Zsilinszky úton, majd az Alkotmány utcán keresztül érkezik meg a Kossuth térre, ahol Orbán Viktor miniszterelnök mond ünnepi beszédet.

 A CÖF–CÖKA vezetősége korábban azt kérte, hogy minél többen vegyenek részt a rendezvényen, és hozzanak magukkal magyar zászlókat.

Említésre méltó, hogy a békemenet a rendszerváltás utáni Magyarország legnagyobb tömeget megmozgató civil kezdeményezése. A 2012 januárjában tartott első meneten Nem leszünk gyarmat! jelszóval mintegy négyszázezren álltak ki a hazai és nemzetközi támadások kereszttüzébe került Orbán-kormány mellett. Ilyen hatalmas tömeg hazánkban még soha nem demonstrált egy fennálló kormány mellett. A második Orbán-kormány (2010–2014) alatt – főként a nemzeti ünnepeinken – ezt követően még öt békemenetet tartottak, négyet Budapesten, egyet Gyulán. Minden fővárosi rendezvényen több százezren álltak ki a nemzeti kormányért, és tettek hitet hazánk függetlensége és szuverenitása mellett. 

A menethez csatlakoztak a határain­kon túl élő magyarok és a kormány iránti szimpátiájukat kifejezni kívánó lengyelek is. A 2014-es országgyűlési választások előtt egy héttel szervezett hatodik megmozdulás a szervezők szerint minden idők legnagyobb békemenete volt, és egészen biztosan hozzájárult a Fidesz második kétharmados győzelméhez. A harmadik Orbán-kormány ciklusának végén, három héttel a ­2018-as országgyűlési választások előtt megrendezett hetedik békemenet is csaknem négyszázezer embert mozdított meg. Három és fél év kihagyás után tavaly ismét útjára indult a békemenet. Az október 23-ra meghirdetett eseményen – több százezer résztvevővel – a tizenöt évvel ezelőtti gyurcsányi rendőrterrorra is emlékeztek.

ÜNNEPI PROGRAMOK  

Már múlt szombaton megkezdődtek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából szervezett központi programok: a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében koncertek és gasztrovásár várták az érdeklődőket, a budai Várban pedig ingyenes sétákon lehet részt venni, amelyeken bejárják az ­1848–49-es forradalom és szabadságharc várbéli helyszíneit. Ma az Országházban átadják a Kossuth- és Széchenyi-díjakat. 

Március 15-én, kedden – a hagyományoknak megfelelően – Magyarország nemzeti lobogójának ünnepélyes felvonásával kezdődnek a központi programok a Parlament előtt. Ezt követően ingyenesen lehet megtekinteni a Szent Koronát az Országházban. Kedden a Várkert Bazár és a Hadtörténeti Intézet és Múzeum is egész napos programokkal várja a családokat. Március 15-én ingyenesen lehet megnézni a Szent István-termet és a Hauszmann-sztori kiállítást, továbbá az Új világ született kiállítást is a déli palotákban.

 Kedden ingyenesen meg lehet tekinteni a pénteken megnyílt Gábor Áron rézágyúját a középpontba állító Lészen ágyú című tárlatot. A március 15-i rendezvények és gyűlések miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapest több kerületében. Kedden lezárják az Andrássy út és a Váci út egy szakaszát, a Bajcsy-Zsilinszky utat és a Károly körutat, valamint időszakosan a Margit hidat és a Szent István körutat. Ma a szombati, március 15-én az ünnepnapokon, illetve a munkaszüneti napokon érvényes menetrend szerint közlekednek a fővárosi tömegközlekedési járatok. A MÁV–Volán-csoportnál is változik a menetrend. A vonatok ma az ünnepnapi, március 15-én a vasárnapi menetrend szerint közlekednek; a Volánbusz helyi és helyközi autó­buszai 15-én ünnepi és munkaszüneti napi menetrend szerint járnak.

 

Borítókép: Békemenet (Fotó: Kurucz Árpád)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.