Újra terítékre kerül a dollárbaloldal ügye

A baloldal Márki-Zay Péterre próbálja hárítani a felelősséget a guruló dollárok ügyében, közben pedig rendre arról nyilatkoznak a politikusaik, hogy nem tudtak a baloldal választási kampányába érkezett külföldi támogatásokról. Eközben csütörtökön ismét téma lesz a dollárbaloldal botránya a parlament nemzetbiztonsági bizottságának az ülésén.

2022. 12. 07. 6:45
Budapest, 2017. november 21. Elhelyezik a zárt ülést jelző táblát az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága ülése előtt az Országgyűlés Irodaházában 2017. november 21-én. MTI Fotó: Soós Lajos Fotó: Soós Lajos
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hallgatás vagy tagadás

A cikk kitért arra is, hogy Karácsony Gergely kijelentette, az Amerikából érkező milliárdok Márki-Zay egyesületére és az Action for Democracyre tartoznak.

A Párbeszédhez nem került ezekből a pénzekből

– hangsúlyozta a botránytól elhatárolódni próbáló főpolgármester. A párbeszédes Tordai Bence szintén azt állította, hogy fogalma sincs, ki és mire fordította a hárommilliárd forintot, mivel az szerinte különböző egyesületekhez érkezett, hozzátéve, pártja egy fillért sem kapott az amerikai donációkból.

Hasonlóképpen hárított Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője is, aki emellett az ügyről készült és nyilvánosságra hozott titkosszolgálati jelentés autentikusságát is kétségbe vonta. Úgy fogalmazott, hogy 

mindenféle színes vonalakat húzni ide-oda enyhén szólva barokkos

Az ugyancsak a Párbeszéd színeiben mandátumot nyert Jámbor András állítólag csak a sajtóból szerzett tudomást a guruló dollárok ügyéről. Bár szerinte ki kell vizsgálni az esetet, azt is hozzátette, ha történt volna valami visszaélés, azt a kormánypárti sajtó már nyilvánosságra hozta volna.

Az Origo írása felhívta a figyelmet arra is: 

Tompos Márton, a Momentum frakcióvezető-helyettese tagadta, hogy tudomása lett volna a tengerentúlról érkező kampánypénzekről. Úgy fogalmazott: örült volna, ha korábban van információja a hárommilliárd forintról, ami szavai szerint rengeteg pénz.

Emellett a jobbikos Ben­cze János is azt bizonygatta, nincs tudomása a külföldről érkező milliárdok sorsáról, s úgy fogalmazott, ő is kíváncsi lenne, kik és miként használták fel az összegeket. A Jobbik korábbi elnöke, Jakab Péter is csak azt mondta, hogy a választási kampányban nem használtak fel külföldi pénzt. Bár Ungár Péter, az LMP társelnöke fogalmazott a legerősebben a baloldali politikusok közül – dermesztőnek nevezve, hogy sokan nem tartják problémának a kampányfinanszírozási botrányt –, a pártja felelősségéről ő sem beszélt.

Hasonlóképpen nyilatkozott az LMP-től Kanász-Nagy Máté is. A szintén LMP-s Hohn Krisztina meglepődött a jelentés tartalmán, miközben azt állította, hogy törvényesen járt el a pártja. Több politikus egyáltalán nem volt hajlandó értelmes választ adni a sajtó kérdésére, így például Mellár Tamás (Párbeszéd), valamint Tóth Endre (Momentum) teljesen más témáról kezdett beszélni a guruló dollárok ügyében feltett újságírói kérdésre. Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke pedig szó nélkül elhajtott az autójával, amikor azt kérdezték tőle, hogy a szocialisták részesültek-e az amerikai pénzekből.

Tartanak a vizsgálatok

Ahogy arról korábban lapunk is beszámolt, a homályos eredetű, külföldi milliárdokhoz köthető befolyásolási kísérlet részleteinek a feltárására egyébként számos vizsgálat indult. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal költségvetési csalás gyanúja miatt, a Nemzeti Nyomozó Iroda pedig pénzmosás és sikkasztás gyanúja miatt folytat nyomozást, de vizsgálódnak a nemzetbiztonsági szolgálatok, az Állami Számvevőszék, valamint a Nemzeti Adatvédelmi Hivatal is.

Borítókép: A korábbiakhoz hasonlóan ezúttal is zárt ülés várható (Fotó: MTI/Soós Lajos)

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.