– Az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságának delegációja találkozott a parlament gazdasági, valamint igazságügyi bizottságainak az elnökeivel – közölte sajtótájékoztatóján Bánki Erik, az Országgyűlés gazdasági bizottságának az elnöke. A Fidesz parlamenti képviselője jelezte, hogy a delegáció elnökének, valamint a tagjainak olyan kérdéseik merültek fel, amikből azt a következtetést vonták le, hogy sajtóértesülésekre hagyatkozva formálnak véleményt.

– Olyan alapvető tévedéseket fogalmaztak meg, mint hogy a magyar kormány diszkriminatív gazdaságpolitikája – konkrétan a különadók – miatt tömegével menekülnek el hazánkból a multinacionális cégek – húzta alá Bánki Erik. Kiemelte, hogy a helyzet éppen ellentétes, hiszen a német nagyvállalatok 70, míg az amerikai cégek 80 százaléka mondta azt, hogy legközelebb is szívesen fektetnének be Magyarországon, és egyáltalán nem érzik az, hogy diszkriminálnák őket. A Fidesz politikusa jelezte, hogy amikor az EP-delegációtól konkrét példákat kért, hogy mely vállalatokra gondoltak, akkor nem kaptak választ, Hozzátette: az extraprofitadó kapcsán egyetlen vállalat, a Ryanair volt az, amelyik kifogást emelt, pedig a többi cég is megtehette volna, hogy panasszal él.