Rendkívüli összefogásnak köszönhetően bukkantak rá a Pilisben a több mint három hete eltűnt Kaszás Nikolett holttestére – adta hírül korábban a Magyar Nemzet. A huszonhét éves nő holttestét a családja a helyszínen azonosította – értesült a BorsOnline.
Megtörtént az azonosítás, így erősítette meg Kaszás Nikolett halálát a családja
Megrázó.

Kaszás Nikolett szeptember 7-én indult el a Pilisbe túrázni, azonban onnan már nem tért haza. Az ügy részleteit ebben a cikkben fejtettük ki, és a hetekig tartó keresés után a múlt hét vasárnap csaknem ötszáz ember indult útnak, hogy megtalálják Nikolettet. A közös erőfeszítéseknek köszönhetően még a délelőtti órákban, közel a túraútvonalhoz, egy bokros területen bukkantak rá Nikolett földi maradványaira.
További Belföld híreink
A portál úgy tudja, a rendőrség kivonult a holttesthez, a helyszínt azonnal elkerítették, hogy nyugodt körülmények között dolgozhassanak a helyszínelők. Kaszás Nikolettet az utolsó ismert ruházata alapján azonosították. A rendőrség azonnal telefonált a családtagoknak, arra kérték őket, hogy menjenek a keresés helyszínére. Sajtóinformációk szerint Kaszás Nikolett rokonságából perceken belül 26 fő jelent meg. A vöröskereszt sátrában azonosította a család a holttestet – írják.
További Belföld híreink
Vasárnap a rendőrség is megszólalt Kaszás Nikolett haláláról, ők azt mondták, az idegenkezűséget az alapján, amit a helyszínen láttak, kizárták, ezért a továbbiakban közigazgatási eljárásban vizsgálják az ügyet.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A miniszterelnök is szavazott az év nótájára + videó
Orbán Viktor szerint most kezdődik a tánc.

Hétvégi eredményhirdetés: a győztes nem más, mint Orbán Viktor
A világ ügyei és Magyar Péter ügyei más dimenzióban mocorognak.

Taroltak a függetlenek a vasárnapi választásokon
Két magyar településen tartottak időközi választásokat.

Vétlen motoros vesztette életét egy szörnyű balesetben + fotók
Autóval ütközött egy motorkerékpáros Martfű és Kengyel között.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk