Nagy fehér cápát fogtak az Adrián
Montenegró partjainál bukkant fel a sokak által rettegett tengeri ragadozó.
Montenegró partjainál bukkant fel a sokak által rettegett tengeri ragadozó.
Nem cápa, de halálos a mérge, hozzáérni is kockázatos.
Egy helyi halász örökítette meg a ritka találkozót.
Ötven éve követelt legutóbb halálos áldozatot cápatámadás Horvátországban.
A Harry Truman amerikai anyahajónak a szűk tenger vizeiről való kijutásának megzavarása volt a cél.
A vendégek száma hatvan százalékkal, a vendégéjszakáké 46 százalékkal volt több, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
Montenegró gazdaságában meghatározó a turizmus, amelyet azonban előbb a koronavírus-járvány, majd az ukrajnai háború tépázott meg.
Nem ültek fel a horvátországi vendéglátóhelyek a politikai provokációnak, továbbra is szívesen látják a magyar vendégeket.
Az ilyen leletek ritkának számítanak a világban, általában barlangokban, nem a tengerszint alatt bukkannak rájuk.
Honos fajnak számít a cápák fejedelme, a világóceán legnagyobb húsevő cápájának számító nagy fehér cápa.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Ferencváros vezetőedzője elmondta, mi játszódott le benne a kapott góloknál.
12 órás közlekedési, baleset-megelőzési ellenőrzést tartottak a dél-pesti kerületek rendőrei.
Kampányt indított a közösségi médiában az egykori auschwitz-birkenaui náci koncentrációs tábor lengyel állami múzeuma a holokauszt-tagadás elleni küzdelem segítésére, mert úgy érzékeli, hogy elszaporodtak a nácik rémtetteit tagadó vélemények.
Tízből nyolcan állami ösztöndíjas képzésre kerültek be, ami 74 ezer fölötti számot jelent, 2500-zal több a tavalyinál.
Kínjában féktelen vádaskodásba kezdett Hann Endre.
Két gyermek meghalt, egy ember pedig eltűnt.
Budai Gyula szerint Majkát is felelősség terheli, amiért halálosan megfenyegették Orbán Viktort.
Kínjában féktelen vádaskodásba kezdett Hann Endre.
Két gyermek meghalt, egy ember pedig eltűnt.
Budai Gyula szerint Majkát is felelősség terheli, amiért halálosan megfenyegették Orbán Viktort.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.