Bogdán Ádám ilyennek látja Robbie Keane-t
Bogdán Ádám azon magyar futballisták közé tartozik, akik összefutottak a pályán a Fradi új edzőjével.
Bogdán Ádám azon magyar futballisták közé tartozik, akik összefutottak a pályán a Fradi új edzőjével.
Stuttgartban nyilatkozott lapunknak a korábbi 21-szeres válogatott kapus az Európa-bajnokságon.
Legutóbb a 2016-os angol Ligakupa-döntőben volt magyar érdekeltség, most újra a Liverpool miatt van.
Bogdán Ádám elégedetten gondol vissza a pályafutására, de egyelőre nem mondja ki, hogy vége van.
Szoboszlai Dominik már a hatodik olyan magyar futballista, aki Klopp vezetése alatt játszik.
Már tíz magyar volt Liverpoolban, és egyikük sem tudott befutni. Szoboszlai már most más kategória.
Zsinórban harmadszor, így szerda este a Vasas elleni bajnokin is Bogdán Ádám védi a Fradi kapuját.
A Fradi trénere és a Honvéd ellen mesterhármast elért Traoré közös nyelv híján is jól megértik egymást.
Ott volt a Liverpoollal a 2018-as BL-döntőn, s szerinte volt klubja visszavág a Real Madridnak.
A szerb edző reakciójára az lehet mentség, hogy nem értette, mit skandáltak a Honvéd szurkolói Gróf Dávidnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A biztonságpolitikai szakértő szerint Irán és az USA konfliktusa évek óta érik – most ért a robbanáshoz.
Az aláírók kitértek a kárpátaljai magyarok helyzetére is, remélik, nem haragszanak rájuk az ukránok.
Hősként tértek haza a 2009-es egyiptomi vb bronzérmeseiként, de nem úgy, ahogy szerették volna.
The Tisza Party leadership spares no one and nothing.
A száműzetésben lévő iráni ellenzéki Iráni Ellenállás Nemzeti Tanácsa (NCRI) az iszlám köztársaság legfőbb politikai és vallási vezetőjének távozását követeli az Irán elleni amerikai támadásokat követően.
A világ legismertebb gospel sztárkórusa ismét Magyarországra látogat.
Felkavaró és hátborzongató történetek a kérészéletű uralkodónőkról.
A száműzetésben lévő iráni ellenzéki Iráni Ellenállás Nemzeti Tanácsa (NCRI) az iszlám köztársaság legfőbb politikai és vallási vezetőjének távozását követeli az Irán elleni amerikai támadásokat követően.
A világ legismertebb gospel sztárkórusa ismét Magyarországra látogat.
Felkavaró és hátborzongató történetek a kérészéletű uralkodónőkról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.