Sikerült kitörnie a salakpályáról, a Liverpool kapujáig jutott el

Kozma István után ő volt a második magyar labdarúgó, aki játszhatott a Liverpoolban, igaz, két hiba megpecsételte ott a sorsát. Itthon nem volt még felnőtt meccse, amikor a Bolton szerződtette, ott lett kapus a Premier League-ben, majd a Liverpoolból kölcsönadva elismerést aratott Wiganben és a Hiberniannél is. Többször kellett újraépítenie magát súlyos sérülésekből, és 21-szer védte a magyar válogatott kapuját is. Bogdán Ádám csak a pályafutása végén játszott itthon, de annak ellenére, hogy nincsen csapata, még nem tudja kijelenteni, ez a pályafutás véget ért.

20231016 Budapest Bogdán Ádám labdarúgás Fotó: Mirkó István Magyar Nemzet Fotó: Mirkó István

– Kimondhatjuk, hogy vége, profiként nem véd többé, visszavonul?
– Azt mondhatjuk, hogy ez közel van. Még mindig nem jelentettem be, a születésnapomra terveztem, de meg kellene hozzá tervezni egy jó posztot remek képekkel, és ami ennél is fontosabb, nem szeretem a véges dolgokat.

Fotó: Mirkó István

– Akkor másként kérdezem. Létezik olyan opció, hogy visszaáll a kapuba?
– Minimális rá az esély. Amikor nézek egy meccset, mint legutóbb a válogatottét, mindig megmozdul bennem a vágy a versenyre, és tudja, amíg nem jelentem be a visszavonulást, az elméleti esély nyitva áll a visszatérésre, de a gyakorlatban nem is tudom, minek kellene ehhez történnie.

– Azt látjuk, hogyan áll ki a kapuból, de hogyan állt be? Miért lett éppen kapus?
– Szerettem a sárban vetődni, a füvön becsúszni, jött magától. Kézzel mindig is nagyon ügyes voltam, iskolás koromban rendszeresen kézilabdáztam is, és amikor beálltam a kapuba, jól ment a védés, sokszor látványosan is. Édesapám figyelt erre fel, és több lépcsőben végül a Vasasnál kötöttem ki.

– Valahol azt mesélte, hogy ott nem ideális körülmények között nevelkedett.
– Igen, de akkor az országban sehol sem létezett ideális körülmény. Az tény, hogy a füves pályára nem mehettünk rá, csak salakoson edzettünk, egyszerre nagyon sokan is, nem volt elég labda, és így tovább. A salakon a futball több elemét nem lehet megtanulni, ugyanakkor utólag ezt nem bánom, mert ezek a körülmények óriási motivációt adtak arra, hogy innen ki kell törni.

A Premier League volt az álom

– Ez mit jelent?
– Azt, hogy eljussak például a Premier League-be. Még gyerek voltam, amikor beleszerettem az angol futballba, megfogott az ottani tempó, a harciasság, a szurkolás, még a mezek kinézete is a kilencvenes évek vége felé. Nagy volt a kontraszt, hogy hőségben a poros salakon edzettem, ott pedig a gyönyörű gyepen remek futballistákat láttam, akik telt házak előtt játszhattak. Mindent ehhez mértem. Amikor az Európai Unió tagja lettünk, megnyílt az út a magyar labdarúgók előtt, és ezt jó jelnek tudtam be. Tizenhat éves korom körül megnyúltam, és örültem a százkilencvenöt centimnek, mert tudtam, Angliában ez fontos egy kapusnál. Aztán korosztályos válogatott lettem, eljutottam az U21-ig, és arra gondoltam, azt már komoly megfigyelők is szemmel tartják, nyilván az angolok is.

Három év után mutatkozhatott be a Boltonban  Fotó: Bolton Wanderers

– Álomszerű véletlen vagy tudatos menedzselés eredménye volt, hogy éppen az akkor a Premier League-ben szereplő Boltontól kapott ajánlatot úgy, hogy felnőtt meccsen még nem is védett?
– Tudatos munka volt. A menedzserem tudta, hogy Anglia a célom, és a szerződést neki köszönhettem.

– A Vasas miért nem engedte el könnyen?
– A Bolton korrekt ajánlatot tett, de itthon akkor még szokatlan volt az, hogy a fizetendő összeg a játszott meccsek számától is függ. Végül sikerült meggyőznöm a vezetőket, a történet pedig happy enddel zárult, mert évekkel később, amikor a klub éppen anyagi mélyponton volt, akkor is kapott értem százezer fontot, majd később is, és ezzel menekült meg a csődtől.

Kilenc kiló izmot pakoltak rá

– Magyarán akkor kapott számottevő pénzt, amikor már Bogdán Ádámmal kezdődött a Bolton összeállítása. Hosszú út vezetett addig, hiszen a csapat első számú kapusa, a finn Jussi Jääskeläinen csúcsformában védett. Milyen reményekkel utazott el Boltonba?
– Ő volt az egyik példaképem. A Bolton akkoriban remekelt neki is köszönhetően, de ott játszott akkor többek között Djorkaeff, Okocha, Hierro és Ivan Campo is. Már itthon is Jääskeläinen védéseit próbáltam meg utánozni, és amikor odakerültem, 

tudtam, hogy egy ideig még a keretbe sem igen kerülök, de ez nem számított, az volt a fontos, hogy ott vagyok, és már csak rajtam, a munkámon múlik, hogy meddig jutok el.

 Mehettem volna két hazai másodosztályú klubba is, többen rá is akartak beszélni azzal, hogy ott biztosan védeni fogok, de én Boltonban szerettem volna kiharcolni a helyemet. Egyébként ott is védtem, csak a második csapatban, de lehetőséget kaptam megtanulni, mi is az a Premier League szint.

– Beismerem, kissé álságos a kérdés, de mekkora ugrás volt ez a Vasas, a hazai körülmények, a salakos pálya után?
– Erre talán nincsenek is szavak. Beálltam az első edzésen a kapuba a felnőttek között, és nem volt védésem. Itthon csak Kenesei Krisztián tudott úgy lőni, mint az angolok, és másként ment a labda is a tökéletesre nyírt füvön. Rájöttem, meg kell erősödnöm, fel kell gyorsulnom, és elkezdtem ezen dolgozni. Lett egy szakmailag remek kapusedzőm, aki emellett roppant kellemetlen, őrmester típusú ember volt, és rengeteget fejlődtem a keze alatt. Látványosan gyorsabb és erősebb is lettem, kilenc kiló izmot sikerült rám pakolni.

– Három év elteltével védett először a Ligakupában, majd bajnoki meccsen. Mivel lett jobb Jääskeläinennél?
– Először is ennyi időbe telt felvenni az ottani felnőtt tempót, amellyel már lehetett védéseket bemutatni. Egyre jobban ment, új kapusedző jött, aminek Jussi nem örült, és ez érződött a teljesítményén. Megkaptam a lehetőséget, és ott is ragadtam a kapuban.

– Az idény végén viszont az egyik szeme sírhatott, a másik nevethetett, mert a csapat kiesett, ugyanakkor a szurkolók Bogdán Ádámot választották meg az év játékosának.
– Másfél szemem sírt, mert a kiesést megélni borzasztó volt. Tényleg jól teljesítettem, de mivel nem tudtunk visszajutni, a klub bekerült egy negatív spirálba, és most is nagyon messze van az élvonaltól. A Championshipben én voltam az első kapus, de mindegyik évben megsérültem, visszatértem, megint megsérültem, majd megint visszatértem, és 2015 tavaszán jól ment a védés, a Liverpool elleni FA-kupa-meccsen különösen.

– Emiatt szerződtette a Liverpool?
– Nyilván közrejátszott benne. Nekem éppen lejárt szerződésem, és gondoltam, nem hosszabbítok, megmérettetem magamat a piacon. Ebben a helyzetben jelentkezett be értem a Liverpool, ami számomra azt jelezte vissza, hogy bár a csapat megint nem jutott fel, én jól tettem a dolgomat.

– Ez volt akkora ugrás, mint amikor a Vasasból szerződött a Boltonba?
– A legteljesebb mértékben. Olyan klasszisok közé csöppentem, mint például Couthino, aki kiismerhetetlen csatár volt. Mások a léptékek Liverpoolban, és ne felejtsük el, hogy a világ egyik legnépszerűbb klubjáról beszélünk. Az egész világ figyeli, ráadásul az angol szakkommentátorok egyik fele liverpooli, a másik manchesteri, komoly véleményformálók, a csapat ezért is állandóan fókuszban marad. Ázsiában és Ausztráliában őrület vett minket körül, a média minden mozdulatra reagál, szóval ez más világ volt, mint a Bolton. Amíg nem szokod meg, addig ez nemcsak áldás, hanem teher is.

Jürgen Klopp nem lelkizett

– A nagy figyelem árnyoldalát hamar megtapasztalhatta, mert bár az első meccsén, egy döntetlenre végződött Ligakupa-mérkőzést eldöntő tizenegyespárbaj során hármat is kivédett, jött 2015. december 20-a, a Watford elleni bajnoki. A frissen kinevezett Jürgen Klopp betette a kezdőbe, majd már a harmadik percben egy szöglet után kiejtette a labdát, és gól lett belőle, a csapat pedig kikapott. Szétszedték?
– Meg nem dicsértek. Tény, hogy szabálytalankodtak velem, de a játékvezető nem látta. A gond az, hogy nem tudom az érzelmeimet ilyenkor kordában tartani. Nagyon rossz érzés, hogy tudom, én hibáztam, és ezzel elrontottam a többiek játékát. A csapat hullámzóan szerepelt, jó esélyem nyílt a belga Simon Mignolet kiszorítására a kapuból egy jó meccsel, erre olyan szituációból kaptam gólt, amelyben ő hibázott néhányat korábban, én pedig kimondottan jobb voltam benne.

– Jól tudom, hogy nem ez, hanem nem sokkal később egy Exeter elleni FA-kupa-meccs lett a végzete, amelyen szögletből kapott gólt?
– Igen. Tudni kell, hogy a Ligakupában addig én védtem, de az elődöntőre Jürgen Klopp visszatette Simont, két-három nappal később pedig lényegében a második csapattal álltunk ki Exeterben. Tudtam, hogy az is a Liverpool, de bennem dolgozott, hogy a fontosabb mérkőzésen nem én álltam a kapuban, ami bántott, 

és amikor a szív és az agy nincs egyensúlyban, akkor semmi sincsen rendben.

 A gól után nagyon magam alá kerültem érzelmileg, Klopp visszahívta az Aberdeennek kölcsönadott Danny Wardot, én pedig így újra harmadik számú kapus lettem. Velem nem beszélt erről, amit valahol megértettem, hiszen csak néhány hónapja érkezett, rengeteg dolga volt, ideje sem jutott arra, hogy a kapusokkal lelkizzen. A bajnokság végén még kaptam egy meccset, de én menni akartam, oda, ahol védhetek. Ez a válogatott miatt is fontos volt, és a Liverpool kölcsönadott a Wigannek.

– Az sem számított, hogy új csapata a másodosztályban szerepelt?
– Nem. Kicsit a múltba is visszamentem, ugyanis ismét együtt voltunk Jussi Jääskeläinennel, de most én voltam az első, ő pedig a második a poszton, emellett a Wigan éppen megvette a Bolton edzőközpontját, azaz újra odajártam minden nap, ahova korábban nyolc éven át, csak éppen minden más színűre volt festve. Minden rendben ment, ám november derekán elszakadt a keresztszalag a térdemben, és nemcsak az évad hátralévő részére estem ki, a rehabilitáció elhúzódása és a komplikációk miatt a következő teljes bajnoki idényt is kihagytam. 

Azt hittem, vége a pályafutásomnak, de aztán rendbe jöttem, és kölcsönvett a skót Hibernian. Nagyon élveztem az ott töltött időszakot, jól ment a védés, de az ősz végén fejbe rúgott egy csatár, és mire rendbe jöttem, vége lett a bajnokságnak.

 Novemberben mentem vissza Edinburgh-ba, kezdtem formába lendülni, akkor pedig a Covid-járvány miatt lefújták a bajnokságot, megint nem volt szerencsém.

– A folytatásban miért döntött a hazaköltözés és a Ferencváros mellett? Tudhatta, hogy mögött csak tartalék lehet.
– Nyilván nem arra gondoltam, hogy végig második leszek, és az első bajnoki idény vége ezt is igazolta. Akkor az utolsó hat meccsre bekerültem a csapatba, és annyira jól ment a játék, hogy behívott az Európa-bajnokságra készülő, majd azon résztvevő keretbe. A miértre pedig az a válasz, hogy tizenhárom éve éltem már külföldön, és egész egyszerűen haza akartam jönni. A Fradi nemzetközi szintű csapattá vált, szerepelt az Európa-ligában, a Bajnokok Ligájába pályázott, szüksége volt két jó kapusra, Hajnal Tamás végig korrekten tárgyalt velem, jó ajánlatot tett, jobbat mint a Hibernian, és ezért mondtam igent.

Bogdán Ádám a Ferencváros kapujában  Fotó: Fradi.hu

– Szóba került már néhányszor a válogatott, ahol először úgy lett kerettag Erwin Koemannál, hogy addig még nem védett hivatalos felnőtt mérkőzésen. Ezt hogyan kezelte?
– Ezt annak köszönhettem, hogy az U21-es csapatban jól teljesítettem, és az is sokat számíthatott, hogy külföldön játszottam. Arra gondoltam, hogy ez megelőlegezett bizalom, engem tartanak a jövő emberének, igyekeztem minél többet tanulni ott is, hogy majd élhessek a lehetőséggel, és ki is vártam a soromat.

Fotó: Mirkó István

– A Watford és az Exeter elleni hibák vagy a hollandoktól éppen tíz éve kapott nyolc gól a legnyomasztóbb emlékei?
– Nehéz megmondani. Amszterdamban az volt a legrosszabb, hogy végig éreztem, szemernyi esélyünk sincsen. A stadion légköre, az ellenfél minősége, a mi felkészültségi szintünk magában hordozta a súlyos vereséget, és amikor megkaptuk a harmadik és a negyedik gólt, szétesett a csapat. Egy ilyen szörnyű eredmény mindig benne van a futballban, de válogatott szinten szerintem nem fér bele, sajnos mi nem vehettük fel a versenyt azzal a holland csapattal.

Kihozta a legtöbbet

– A 2016-es Európa-bajnokság selejtezőin védett, ám Bernd Storck mégsem vitte el Franciaországba. Megmondta, miért?
– Nem, csak közölte a döntését. Nyilván közrejátszott ebben az a tény, hogy a Liverpoolban csak harmadik számú kapus voltam. A horvátok ellen kaptam lehetőséget, jól is ment, de éreztem, az én stílusom nem jött be Bernd Storcknak, azaz a lábbal való játékban nem azt adtam, amit ő várt, és ezért választott másokat. Érdekesség, hogy a Fradiban Szergej Rebrov alatt megtanultam ezt a lábbal való játékot, és ennek is köszönhetem, hogy két éve ott lehettem a válogatott keret tagjaként az Eb-n.

– Visszatérve oda, ahol kezdtük: a Ferencvárossal nem hosszabbított, hogyan tovább?
– Jó kérdés… Az UEFA kapusedzői B tanfolyamán követelmény, hogy edzéseket kell tartanom, és én a holland AZ-t választottam, mert ott tudok tanulni klubstratégiát, klubfelépítést is, ugyanis ezzel párhuzamosan rész veszek a sportigazgatói képzésen is a londoni PFA keretein belül. A kettőt próbálom most valahogy összevonni, most például két hetet Liverpoolban töltök majd ugyanebből a célból.

– Tegyük fel, hogy visszavonul! Ha belegondol, hogy a salakos pályától indulva mit ért el máig, elégedett a futballista karrierjével?
– A bennem rejlő lehetőségeket nézve szerintem a legtöbbet hoztam ki a pályafutásomból. Meg lehet nézni, az én korosztályomból hányan tudtak kitörni az itthoni körülményekből olyan szintre, mint a Premier League, nekem sikerült. Sok sérülésből kellett újra és újra visszaépíteni magamat, ilyen időszak után kaptam szerződést a Liverpooltól is, és azért sem teszek magamnak szemrehányást, hogy ott nem voltam türelmesebb, és nem maradtam, mert védeni akartam. 

Újabb sérülések jöttek, de visszakerültem a válogatottba is, amellyel részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon vehettem részt, háromszoros bajnok lettem a Fradival, itthon kétszer az év legjobb magyar futballistájának választottak. Rengeteg csalódás mellett nagyon sok öröm ért, de a legfontosabb az, hogy ez a karrier lelkileg sokat erősített rajtam, és felbecsülhetetlen értékű élettapasztalattal vértezett fel.

 Tudom, mennyire szerencsés az, aki harminchat évesen és így hagyhatja abba a pályafutását. Sokszor jár az agyam azon, hogy miként lehetett volna valami jobb, de ennek nincs sok értelme. A nagy kérdés az, hogy amiket most elkezdtem csinálni, azokkal el tudom-e érni fizikailag és mentálisan azt az elégedettségi szintet, amelyet egy jó meccs, a jól elvégzett munka adott. Majd meglátjuk.

Borítókép: Bogdán Ádám már a futball utáni évekre tervez (Fotó: Mirkó István)