Újabb baloldali politikus jelentette be a visszavonulását
Bősz Anett a DK-ból is kilép.
Bősz Anett a DK-ból is kilép.
Alig két héttel azután, hogy Bősz Anett a Liberális Párt elnöke lett, csatlakozott a DK-hoz.
„Vigyázunk a Budapest család tagjaira” – így magyarázta a DK főpolgármester-helyettese, hogy 300 ezer forinttal nőt a BKV-vezér fizetése.
A főváros baloldali vezetése már két évvel ezelőtt befejezhette volna a biodóm építését.
Bősz Anett főpolgármester-helyettes szerint akkor lesz csupán előrelépés és tudják befejezni a létesítményt, ha a kormány jobb belátásra tér. Az Építési és Közlekedési Minisztérium viszont emlékeztet, a kormány minden támogatást megadott, amit ígért.
Karácsony Gergely a felvonulást követően tartott beszédében meg sem próbálta eloszlatni a kérdéseket a mozgalma elszámolási botránya körül.
A főpolgármesternek őszig van ideje bizonyítani Gyurcsányéknak.
Bősz Anett szerint csak utolérik a vidéki jegyárakat.
Fekete-Győr András szerint gyakorlatilag bárki alkalmas a pozíció betöltésére.
Úgy néz ki, a Párbeszédet nagyon megviselte, hogy pártigazgatójuk a DK-ba igazolt. Mellár Tamás megélhetési politikusnak nevezte Kocsis-Cake Oliviot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Petei Judit, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője ellen 2023-ban szeparatizmus vádjával indítottak vizsgálatot az ukrán hatóságok, amely azóta sem zárult le. A politikus időközben Zelenszkij hű támogatója lett és az emberrablók által agyonvert kárpátaljai magyar férfi ügyében is megszólalt.
Különleges vizet iszik az énekesnő budapesti fellépésén.
Spanyolország simán, 2-0-ra legyőzte a házigazda Svájcot a női labdarúgó Európa-bajnokság negyeddöntőjében.
Mindkét csapat a Premier League-ből szerződtet támadót.
Kijöttek a szakképzési tanév rendjéről szóló részletek.
Péntek este elkezdődött a jubileumi esemény.
Az Egyesült Államok elnöke legkevesebb tízmilliárd dollár kártérítést követel jó hírnevének megsértéséért.
Kijöttek a szakképzési tanév rendjéről szóló részletek.
Péntek este elkezdődött a jubileumi esemény.
Az Egyesült Államok elnöke legkevesebb tízmilliárd dollár kártérítést követel jó hírnevének megsértéséért.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.