Ugrott a jogosítványa az Erzsébet hídon ügyetlenkedő sofőrnek
Az internetre felkerült fedélzeti kamerás videók alapján indult eljárás a közlekedőket veszélyeztető autós ellen.
Az internetre felkerült fedélzeti kamerás videók alapján indult eljárás a közlekedőket veszélyeztető autós ellen.
Nehéz elképzelni, hogy hogyan került a belső sávba, menetiránnyal szembe.
Járdán kikerült fekvőrendőr, záróvonalon átszáguldás, kerékpárúton kikerült dugó – friss hazai felvételekből készült válogatás.
A kamerás autó sofőrje is szabályt sértett, de volt, aki nála is nagyobbat hibázott.
Az audis az utolsó pillanatban kapott észbe, kevésen múlt a frontális ütközés.
Pár centivel ment le az aszfaltról, és már be is következett a baj.
Egy Opel tetejére úgy tették fel a létrát, hogy azzal a többi közlekedőt veszélyeztették.
Az Andrássy úton rögzített egy szokatlanul rendezett közlekedési vitát a fedélzeti kamera.
A fővárosi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a BpiAutósok felvételén verekedő férfit, aki súlyos sérüléseket okozott vitapartnerének.
Egészen döbbenetes felvétel készült Budapesten, az Árpád híd pesti hídfőjénél.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hagyományos vízi járművek mellett extrém kishajók is vízre szálltak.
Idén már összesen egymilliárd forintot kaptak az állatvédő szervezetek.
Az ellentüntetők megakasztották a felvonulást. A főszervezőtől kaptak hideget, meleget.
A közeli ismerős döbbenetes dolgot árult el.
A külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán tett közzé bejegyzést.
A vád szerint a hat ember 2018-ban és 2019-ben a biztonsági erők négy tagjának meggyilkolásában vett részt és szabotázsakciókat is tervezett.
Körülbelül 50 ezer fogyasztó maradt áram nélkül.
Szoboszlai Dominik az utolsó percekben a meccset is megnyerhette volna csapatának.
Magyarovits Zoltán szerint éveket spórolhatunk, ha nem saját tapasztalatból jövünk rá, mi vezet zsákutcába.
Disznóölő pisztollyal lőtte fejbe kétéves gyerekét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.