Ők vehetik át a Magyar Filmakadémia aranyérmeit
A díjazottak között van Mikulás Ferenc.
A díjazottak között van Mikulás Ferenc.

Átadták a Szent Anna- és a Szent Kristóf-díjakat.

A leggondoskodóbb hazai vállalatokat jutalmazták.

A Hunyadi János-díj felterjesztéseit 2024. október 23-ig lehet benyújtani, a díjjal járó juttatás húszezer euró.

A társaság ezzel az elismeréssel újabb mérföldkőhöz érkezett.

Ezt a díjat – ahogy idén minden jelentős szakmai elismerést – egy villányi borászat, a Gere Attila Családi Pincészet kapta.

Október 31-ig lehet jelentkezni.

A Bahart hajóit a termékdesign kategóriában díjazták.

Az egyik áldozattal az iskolából ismerték egymást, pár hete még díjat vehetett át.

A komolyzenében posztumusz Eötvös Pétert is díjazták.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szerelvényen közel százan utaztak.

A Budapest felé haladó sávot teljesen lezárják, megnő a menetidő.

„Ha én baloldali lennék, kiakadnék” – írta a politikus.

Felmondta a balliberális mantrát az egykori SZDSZ-es államtitkár.

Meglepő javaslat.

A magyar miniszterelnök mellett a német kommentelők tömegei álltak ki.

Jobban járt volna a bevásárlókocsi tologatásával.

Az elődöntőben rekordot döntő angol tini a döntőben is megállíthatatlan volt.

A világ két legjobb teniszezője ezúttal az ATP-világbajnokság fináléjában csapott össze.

Korábbi FTC-játékos volt a hős, Rebrovék még bízhatnak a kijutásban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.