Fiatal tehetségeket támogató zenei ösztöndíjakat adtak át Budapesten
A Fischer Annie-, a Kodály Zoltán- és a Lakatos Ablakos Dezső-ösztöndíjakat csütörtökön adták át.
A Fischer Annie-, a Kodály Zoltán- és a Lakatos Ablakos Dezső-ösztöndíjakat csütörtökön adták át.
Az Ukrajnában dúló háború miatt gyerekek tízezrei lépték át az elmúlt hetekben Magyarország határát.
A Duna Televízió Kuratóriumának elnökségi tagja és a Fidesz korábbi európai parlamenti képviselője tegnap hunyt el.
Legyen a KORTÁRS zene mindenkié! címmel online karvezetői konferenciát rendez a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége – KÓTA szombaton 12 órától.
A bíróság a szabadságvesztés mellett örökre eltilthatja foglalkozásától a nevelőotthon dolgozóját.
Az Alapjogokért Központ filmje a polgári kormányzás tíz évének kihívásait és eredményeit mutatja be.
Rétvári Bence a dohányzás visszaszorítása terén elért eredményekről beszélt a közösségi médiában.
Közösségi oldalán beszélt a Covid–19 vírus védőoltása körüli tévhitekről Kásler Miklós miniszter.
Az eddig elhunyt harmincnégy egészségügyi dolgozó közül szinte mindenkinek volt krónikus alapbetegsége.
Országos képzési és foglalkoztatási program indul a közművelődésben. A kormány 5,5 milliárd forintot szán a programra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A polgári tábor fellép az országra szabadult gyűlölethullám ellen.
Politikailag inkorrekt műsorunk mai adása Ambrózy Áron, a Pestisrácok.hu munkatársa szerint a nagy felismerések műsora lett.
Szervezetlenség és baloldali figurák megjelenése vezetett a szerveződés felbomlásához.
Karácsony Gergely lezsírozta a dolgot a szervezőkkel – de hogy mit zsírozott le, arról senki nem tud semmit.
Az EP diplomáciai kudarcot vallott – hangsúlyozta európai parlamenti felszólalásában László András, a Fidesz EP-képviselője.
Míg Orbán Viktor Budapesten valódi béketárgyalásokat tesz lehetővé, Brüsszel morális arroganciával és politikai számításokkal reagál – írta közösségi oldalán közzétett bejegyzésben Petra Steger.
Koszovó miniszterelnöke, Albin Kurti megerősítette, hogy tárgyalásokat folytat az Egyesült Királysággal.
Felolvasószínházzal is várják a látogatókat.
A két csapat Európa-liga-mérkőzését megelőzően a győzelem lebeg az osztrákok szeme előtt.
1956 a hétköznapi emberek szemével.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.