Ismét kamatot csökkenthet az Európai Központi Bank
A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.
A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.
Az első napokban sokaknak gondot okozott, hogy egyszerre kell kezelniük a kunát és az új valutát is.
Horvátország huszadik országként vezeti be az eurót.
Az S&P Global felmérésének az előzetes adatai szerint 20 havi mélypontra esett.
Válságba taszítják az EU és Nyugat-Európa meggondolatlan és tudatlan politikusai a kontinens országait.
A bolti forgalom az ünnepi hónapban – márciushoz képest – Németországban majdnem kétszer akkora csökkenést mutatott, mint hazánkban.
Az árakat szeptember 5-től 2023 végéig kunában és euróban is ki kell majd írni.
Míg az EU összesített GDP-je 1,2 százalékkal, a magyarországi GDP már 5,9 százalékkal múlta felül a pandémiát megelőző teljesítményt.
Az euróövezetben április során az előző havinál gyorsabban emelkedtek az élelmiszerek, alkohol és dohánytermékek fogyasztói árai.
Az elemzőket nem lepte meg az eredmény, mivel az index nagyobb mértékű romlására számítottak az európai közösségben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Estére viszont már markáns hidegfront érkezik, amely sokfelé hoz esőt.
Sok műkincs soha nem került elő.
Néhány egyszerű lépés, ami felturbózza az immunrendszerünket.
Furcsaságok történhetnek, méghozzá egészen faramuci dolgok.
A tárcavezető az 1956-os forradalom évfordulója alkalmából szervezett nagykövetségi fogadáson beszélt erről, Washingtonban.
Az ukrán elnök már előkészítette tervét.
Manfred Weber világos álláspontot sürgetett Ukrajna további támogatásáról.
A Magyar Péter-imádót padlóra küldte már a budapesti békecsúcs puszta híre.
A svéd bajnok Mjällby története nem mindennapos, de mi kellene ahhoz, hogy ne jussanak a Leicester sorsára?
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.