„Teljesen nyilvánvaló, hogy ki nyeri idén az Aranylabdát”
Carlo Ancelotti szerint a világbajnokságig nem lesz gondja a Real Madridnak.
Carlo Ancelotti szerint a világbajnokságig nem lesz gondja a Real Madridnak.
A Királyi Gárda utolérte a Milant és a Barcelonát, ötödször nyerte meg az Európai Szuperkupát.
Az 1960-as BEK-döntő után idén az Európai Szuperkupáért csap össze a Real Madrid és az Eintracht Frankfurt.
Újabb trófeát szerzett meg a Chelsea, amely a szuperkupában diadalmaskodott a Villarreal ellen.
Kepa Arrizabalagát csak a tizenegyespárbajra küldte be vezetőedzője, Thomas Tuchel.
A Szuperkupa-mérkőzés lebonyolítása maximális rendben zajlott a csapatok részéről is.
A bajorok megdöntötték a Real Madrid 2014-ben felállított, egymás után elért 22 győzelemből álló csúcsát.
Rendkívül alapos előkészítő munka előzte meg a jövő csütörtöki Bayern München–Sevilla mérkőzést.
A szeptember 1-jén életbe léptetett határzár miatt – a német Kicker sportlap szerint – kétségessé vált az Európai Szuperkupa-mérkőzés budapesti megrendezése.
A magyar válogatott október 8-án játssza le az Európa-bajnoki pótselejtezőjét Bulgáriában
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Több tucat halálos áldozata van a merényletnek.
Azonnal és határozottan cselekednünk kell a harcok leállítása és az iráni nukleáris programról szóló komoly és tartós tárgyalásokhoz való visszatérés érdekében – hangsúlyozta António Guterres, a világszervezet vezető diplomatája.
A Real Madrid magabiztos győzelmet aratott a klubvilágbajnokságon, de a győzelem mögött rejtélyes események és furcsa jelek tűntek fel. Vajon mi zajlik a madridiaknál a felszín alatt?
A jemeni közlemény szerint Amerika és Izrael közösen felelősek a térség felforgatásáért.
Az RMDSZ elnöke közösségi oldalán közzétett videóüzenetet.
A lengyel választás üzenete egész Európának szól: a lengyel elnökválasztás nemcsak Lengyelország, hanem egész Európa jövőjét érintette – Bóka János európai ügyekért felelős miniszter.
A SANA szíriai hírügynökség az egészségügyi minisztériumra hivatkozva 52 sebesültről jelentett.
Az RMDSZ elnöke közösségi oldalán közzétett videóüzenetet.
A lengyel választás üzenete egész Európának szól: a lengyel elnökválasztás nemcsak Lengyelország, hanem egész Európa jövőjét érintette – Bóka János európai ügyekért felelős miniszter.
A SANA szíriai hírügynökség az egészségügyi minisztériumra hivatkozva 52 sebesültről jelentett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.