Jön a strandszezon, ennyivel drágulnak a belépők
Az időjárástól függ a fővárosi fürdők nyitása.
Az időjárástól függ a fővárosi fürdők nyitása.
Nemcsak a balatoni településeken, hanem országszerte nagy volt a forgalom.
Fürdőbe azért jár az ember, hogy ellazuljon, kikapcsolódjon a vízben, de az sem mindegy, hogy milyen környezetben teszi ezt.
Az ukrajnai háború kezdete óta Kelet-Közép-Európában több száz bombariadót jelentettek be a bűncselekmények elkövetői.
Transzneműekből álló zenekar tiltakozott egy fürdő előtt, amiért a spa alkalmazottjai nemrég a nőknek fenntartott részből elküldtek egy transznemű nőt.
Több fővárosi fürdő és balatoni strand is meghosszabbított nyitvatartással várja a vendégeket.
A gyógyászati szakrendelésre érkezőknek nem kötelező a védettségi igazolvány.
Október 2-4. között tematikus szauna programokkal várják az érdeklődőket az ország fürdői.
Augusztusban főként a fürdőhelyeken pihennek a magyarok, slágertéma lett a nyaralás az interneten.
A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. új vezetése rohamtempóban bocsátja el munkatársaikat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Kiutazik a család.
Sok a megválaszolatlan kérdés az Air India 171-es járatának katasztrófája körül, miután a pilótafülkében rögzített hangfelvételek alapján a gép üzemanyag-ellátását manuálisan kapcsolták ki.
A new, shocking video has emerged of the Hungarian man from Transcarpathia who was killed by Zelensky's henchmen. The footage exposes the brutal abductors.
Az örökifjú rocker azt is elárulta, hogy milyen választási eredményre számít jövőre.
A kommunikációs igazgató szerint a párt csupán digitális blöff.
Tíznapos tárgyalássorozat után aláírták a megállapodást.
Egyetértenek Brüsszellel.
A kommunikációs igazgató szerint a párt csupán digitális blöff.
Tíznapos tárgyalássorozat után aláírták a megállapodást.
Egyetértenek Brüsszellel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.